Martonyi tovább bővítené az EU-t

2012. március 10. 18:03

A magyar kormány elkötelezett az Európai Unió további bővítése mellett - mondta Martonyi János a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai pénzügyi napilapnak.

2012. március 10. 18:03
A külügyminiszterrel készített rövid interjú a lap Közép- és Kelet-Európával foglalkozó blogoldalán jelent meg pénteki keltezéssel. „Határozott meggyőződésünk, hogy Európa újraegyesítését végig kell vinni, mivel ez még nem történt meg” - hangsúlyozta Martonyi.
 
A lap hozzáteszi, hogy a magyar diplomácia 2011-es EU-elnöksége egyik legnagyobb sikerének tartja Horvátország jövő évre kitűzött uniós csatlakozását, s buzgón védelmezi a március elején tagjelölti statust kapott Szerbia ügyét. „Még Szerbia taggá válása után is tovább kell lépnünk” - mondta a magyar külügyminiszter, aki szerint a felvételi folyamat terén való előrelépésben valószínűleg Montenegro és Macedónia következik.
 
Martonyi János a lap szerint kitért arra is, hogy bár az EU bővítése fáradságos lehet és nehézségekbe ütközhet a balkáni országok számára, sikeréről meg van győződve, hiszen a folyamatot az elmúlt években az eurózóna válsága és az unió egységével kapcsolatban a válság kezdetén felmerült kétségek sem tudták megtorpedózni. Az interjú azután jelent meg a WSJ Emerging Europe című blogján, hogy a lap - egy nappal korábban - a magyar kormány Brüsszellel és a Nemzetközi Valutaalappal folytatott hitelfelvételi tárgyalásairól cikkezett, ugyancsak Martonyi János szavait idézve.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Basiliscus
2012. március 10. 23:57
Montenegro után pedig Izrael. Eddig se értettem mit keresnek európai sportversenyeken és az Eurovízióban. Kopogtatni fognak az EU-nál is, (vagy hívják őket).
Aldo Raine hadnagy
2012. március 10. 21:37
Nem arról hallucinált Orbán, hogy Európa hanyatlik? Akkor a bajuszhuszár komcsi ügynök miért akar más országokat is a hanyatlásba bevonni? Meghülyült? Vagy Orbán hazudik?
Rücsök
2012. március 10. 21:30
Martonyi elvtárs a béketábort is szorgalmasan építette, azt mi lett belőle.
trespass
2012. március 10. 20:12
Kell valaki, aki fölnéz ránk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!