Lázár: Az EU puhány magyar képviselőkhöz szokott

2012. március 07. 13:20

„Brüsszelben ahhoz szoktak hozzá nyolc éven keresztül, hogy egy puhány ország puha vezetői tárgyalnak, most pedig végre van egy határozott magyar képviselet Brüsszelben” – idézte a Bloomberg a Fidesz frakcióvezetőjét.

2012. március 07. 13:20

A vitás kérdések egy része az Európai Bíróság elé fog kerülni – mondta az amerikai hírügynökség tudósítása szerint Lázár János az M1 televízió Ma reggel című műsorában kedden azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság szerdán dönt a magyar jegybank, a bíróságok és az adatvédelmi hivatal ügyében indított kötelezettségszegési eljárásokról.

„Brüsszelben ahhoz szoktak hozzá nyolc éven keresztül, hogy egy puhány ország puha vezetői tárgyalnak, most pedig végre van egy határozott magyar képviselet Brüsszelben” – mondta a frakcióvezető. „A kormány nagyon helyesen teszi, hogy határozottan lép föl” – tette hozzá.

Az EU-val fennálló viták miatt a magyar kormány egyelőre nem tudta megkezdeni a tárgyalásokat a 27-ekkel és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) arról a pénzügyi segélycsomagról, amelyet Budapest novemberben kért – írta a Bloomberg. A hírügynökség emlékeztetett: Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa hétfőn Brüsszelben újságírók előtt úgy fogalmazott, „pontatlanok” azok a válaszok, amelyeket a magyar kormány írásban elküldött az EU Bizottságnak a kötelezettségszegési eljárás keretében feltett kérdésekre.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. március 07. 20:09
Nemcsak a magyarok, az EU is bűnös a magyarok elleni heccben: túl sok szőke nőt alkalmaznak /a nem szőkék meg rendkívül gonoszak/, továbbá a magyarok elmarasztalása előre el volt határozva, most csak az okokat keresik ehhez, mert rajtunk akarnak spórolni.
tarackos
2012. március 07. 14:33
Az a baj Jancsika, hogy nem a sajátoddal vered! Keménykedhettek, de a megmentett devizahitelesek szívnak. Másrészt pedig lassan minden vád igazolódik így a keménységen kívül semmi sem marad. A keménységet ma atomfegyverekben mérik nem barackpálinkában és szájkaratéban...
Felebarát
2012. március 07. 13:49
te tökös gyerek, hoyg vannak az ügynökök?...keméyn fellépés mi :D?
balint60
2012. március 07. 13:48
Nem tudom mi köze van a "puhasághoz" vagy a "keménységhez", amikor rendre rábizonyítják az Orbán-kormányra, hogy jogsértő és még a legegyszerűbb formai elvárásnak sem képes megfelelni (pl: egyes törvényekről az OGY-benyújtás ELŐTT egyeztetni és nem elfogadásuk után "keménykedni").
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!