Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Fidesz: Nem ellenzéki nyomás miatt jön létre a bizottság

2012. március 19. 16:05

Varga István, fideszes képviselő visszautasítja, hogy a Lehet Más a Politika, illetve az ellenzék „nyomása” kellett a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításához.

2012. március 19. 16:05

Visszautasítja a fideszes Varga István az LMP-s Schiffer Andrásnak azt a kijelentését, hogy a Lehet Más a Politika, illetve az ellenzék „nyomása” kellett a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításához. A kormánypárti képviselő hangsúlyozta, már a tavaly decemberben elfogadott, az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések kimondják e testület működését. Schiffer András hétfői sajtótájékoztatóján közölte, pártja üdvözli a Nemzeti Emlékezet Bizottsága felállítását, de sajnálatosnak nevezte, hogy ahhoz az LMP, illetve az ellenzék „nyomása” kellett.

Erre reagálva a fideszes Varga István, a parlament alkotmányügyi bizottságának tagja az MTI-nek azt mondta: amit Schiffer András állít, az egy rendkívül durva csúsztatás, ugyanis mindenki tudhatja, hogy „mi hoztuk létre ezt a bizottságot” az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabályban már tavaly decemberben. „Az LMP-nek ehhez semmi köze” — húzta alá a kormánypárti képviselő, hozzátéve: „visszautasítom Szakasits Árpád dédunokájának ezt a megjegyzését”. Varga István szerint az LMP volt frakcióvezetője teljes mértékben mellőzi a szakmaiságot és a kronológiai hűséget.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!