Egészségügy: nem aktiválják a felmondóleveleket

2012. március 21. 15:37

A kedden bejelentett béremelés hatására úgy döntött a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöksége a Magyar Orvosok Szövetségével egyetértve, hogy nem élesítik a letétbe helyezett felmondóleveleket. Papp Magor, az MRSZ elnöke szerint a bejelentett béremelés az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedése az egészségügyben.

2012. március 21. 15:37

Nem aktiválják azokat a felmondóleveleket, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett ügyvédi letétbe a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke közölte: az előző nap bejelentett béremelés az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedése az egészségügyben. Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, „megelőlegezett bizalmat tanúsítva”, hogy a béremelés a 2013-ban folytatódik, az MRSZ elnöksége a Magyar Orvosok Szövetségével egyetértve úgy döntött: a letétbe helyezett felmondásokat nem élesítik. Papp kifejtette: a felmondólevelek gyűjtésekor azt vállalták, hogy ha nem lesz szükség az aktiválásukra, az adatvédelmi előírásoknak megfelelően megsemmisítik azokat.ayí

Papp Magor elmondta: Magyarországon ilyen mértékű bérrendezést érdekképviselet még nem harcolt ki. „Az egészségügyi élhetővé tétele elkezdődött, de a pohár még csak félig van” – fogalmazott. Egyrészt fontosnak tartják, hogy a közeljövőben az alapellátás helyzetének javításához is megtalálják a szükséges többletforrásokat. Másrészt kiemelten fontos, hogy az idei béremelés 2013-ban és 2014-ben is folytatódjon, ennek eredményeképpen az orvosok bére érje el a hazai nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát, és mindemellett a szakdolgozók munkáját is becsüljék meg. Megjegyezte, fontos, hogy a bérek rendezésével egy időben a kormány felvállalja az egészségügy morális megújítását és a hálapénzrendszer felszámolását is.

A rezidensszövetség elnöke külön eredménynek nevezte a rezidensek számára előző évben indított ösztöndíjprogramot, továbbá hogy tavaly év végén az önként vállalt túlmunka jogi szabályozását is rendezték. Mindezeken felül pedig, mint mondta, ígéretet kaptak egy egységes, átlátható bérszámfejtési protokoll bevezetésére, valamint arra, hogy 2012-ben a rezidensek olyan „önkormányzati jogosítványt” kapnak, amelynek alapján a szakképzés minőségbiztosítása is rendeződhet.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lsmirmsol
2012. március 23. 02:17
Elég bonyolult dolog ez. Egyfelől megértem a kezdő orvosokat, mert tényleg kevés ez a pénz, más munkákhoz viszonyítva. Úgy gondolom, hogy a magyar ember igenis hajlandó nem kevés pénzt áldozni az egészségéért. (pl azt a hallgatónként legalább 12*1 milliót, amibe egy orvos képzése kerül, nem is beszélve a zsebbe tuszkolt vagyonokról.) Arról nem feltétlenül mi tehetünk, hogy ez végülis kiknél köt ki. így hát ha egy normális viszony a cél az orvosok és a többiek között, szerintem nem volt túl szerencsés azok bőrére all in-t mondani, akiknek a pénzén a rezidensek orvossá váltak, vagy egyáltalán megtanultak olvasni. Jobb lenne, ha a felmondással való zsarolás helyett inkább azoknak a tapasztaltabb kollegáiknak néznének a körmükre rezidens barátaink, akik a borítékok zömét zsebrevágják, az új generációban a konkurenciát látják, és tanítás helyett az ifjak eltaposását választják, hogy a gyógyulni vágyó emberek összekuporgatott forintjai náluk kössenek ki. Tudom, hogy ez is a célok között szerepel, ami helyes is, de az eszköz ne az emberek cserben hagyása legyen! A fizetések háromszorozása(!) még elég irreális, nem fog varázsütésre menni, és zsarolással sem. Azt lenne a legfontosabb először elérni, hogy az orvosokhoz kerülő pénz igazságosan legyen szétosztva, és ne a "béemvés szuperprofok" gazdagodjanak rommá a rezidensek nyomorán. Ha ez sikerülne, nagyon sokat javulna az orvos-beteg viszony.
Csigorin
2012. március 22. 10:06
Egyreszt igaz az, hogy rajtuk kivul meg sokan ehberert dolgoznak ebben az orszagban. Masreszt viszont ha erre az a megoldas hogy mindenki kussol es tur, akkor ez a tarthatatlan helyzet soha nem is fog valtozni. Akik annyira frocsognek az orvosokra, vajon tisztaban vannak azzal, hogy Magyarorszagon az orvosi praxis igy nez ki: szerzodest kotsz az OEP-pel a teruletileg illetekes betegek ellatasara. Atalanyt kapsz minden egyes korzeti beteg utan, valami gyalazatosan alacsony szaz forint koruli osszeget. Ezert a penzert mindenki akkor es annyiszor jon, veri az asztalt es kovetelozik, ahanyszor csak akar. Tovabba ha nem akarsz balhet az onkormanyzattal, akkor koteles vagy az ideiglenes lakcimmel rendelkezoket is ellatni akik utan nem kapsz egy fillert sem. Meg amugy se kuldenek el TAJ kartyaval senkit. Az ellatas, a betegek mennyisege tehat nincs aranyban a berrel. Ugyanez Franciaorszagban peldaul igy nez ki: egy orvosi vizit 23 euroba kerul. Ez a tarsadalombiztositas altal megallapitott szabvany ar. Elballagsz tehat a dokihoz, es kifizeted a 23 eurot, vagy adsz neki TB kartyat, ami alapjan neki a TB kifizeti a 23 eurot. (Igazabol ennel bonyolultabb, mert a TB csak 70%ot terit, a maradekot vagy kifizeted vagy kotsz plusz biztositast, de ez most nem szamit.) Tehat: minden beteg utan az orvos megkapja a jarandosagot - tobb beteg tobb penz, tobb munka tobb penz. Lenyegeben egyeni vallakozokent mukodnek. Ugyanez a rendszer a korhazi ellatasok eseten is, kiszamlazzak es utana nem az o dolguk hogy kozvetlenul a beteg, vagy a TB fizet - ok a penzuknel vannak. Kozelebb jar a dolog egy tenyleges biztositashoz - ahol honaprol honapra fizetsz, es ha raszorulsz akkor a biztosito teriti neked a koltsegeket. Mig Magyarorszagon: toled a TB-t vonjak, amirol senki nem tudja hova vandorol es mennyi, kozben meg az orvos lenyegeben az egvilagon semmilyen modon nincs erdekeltte teve abban, hogy a paciens elegedetten tavozzon. Sot: ha egy nap husz beteg van vagy csak egy - az o fizetesen meg se latszik.
Akitlosz
2012. március 22. 09:33
Gyáva zsaroló banda!
Göbbels
2012. március 21. 22:09
Sok olyan foglalkozás van a közszolgálatban, ahol nem érdemes tüntetni, zsarolni, pedig alacsonyabb a jövedelem, mint az orvosoknál. Például a felsőoktatás: meg kell nézni, hogy egy egyetemi docens (legalább 10 év gyakorlat és tudományos fokozat) bruttó kb. 225.000,- Ft-ot kap, miközben van heti 17- 20 órája, plusz levelező (péntek, szombat), amit gyakran - pénz hiányában - ki sem fizetnek. Akkor szellemileg ki a magasabban képzettebb: egy orvos 6 év tanulással, vagy egy docens, aki legalább 8 év tanulással és sok év gyakorlattal szív, mert olyan szakterületen oktat, ahol nem lehet vállalkozni!! Akkor kiért sírjunk??? Bár nem tanultam volna és apám kőművesnek adott volna!! Mert akkor terepjáróval járnék az építkezéseimről építkezéseimre és számolnám a lóvét, mint Dagobert bácsi!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!