Rajtakapta Orbánt a Der Standard: az osztrákok szerint még mindig meg lehet lepni a magyar miniszterelnököt

Bécsben is árgus szemekkel figyelik a kormányfőt.

A Der Standard cikke szerint a bírák nyugdíjaztatásával Magyarország vélhetően megsért egy 2000-ben hozott uniós jogszabályt, amelynek értelmében nem szabad senkit a kora miatt diszkriminálni.
Az Unió attól fél, hogy bírókat „erőszakkal” lenyugdíjazhatnak és fontos hivatalok vezetőit eltávolíthatják az átalakítás égisze alatt – írja a Médianéző a Der Standard cikke alapján. A cikk szerint az Unió és Magyarország között már érik az újabb konfliktus az emberi jogokat érintően. A sokat vitatott médiatörvény után most az igazságügyi reformot vizsgálja az EU komisszió. A Fidesz 70-ről 62 évre szállította le a bírók nyugdíjkorhatárát. Ezzel ők is az érvényes nyugdíjkorhatár hatálya alá kerülnek. Ám ezt a kormány 2014 és 2022 között fel akarja 65 évre emelni. Az írás kritizálja, hogy ez csak bírókra érvényes, más tisztségviselőkre, pl. egyetemi professzorokra, közjegyzőkre nem. Ezzel vélhetően Magyarország megsért egy 2000-ben hozott uniós jogszabályt, amelynek értelmében nem szabad senkit a kora miatt diszkriminálni. Az EU vizsgálatot kért az ügyben is, hogy az OBH élére Handó Tündét, Szájer József feleségét nevezte ki a parlament. Ez egy hatalmi koncentráció gyanúját vetette fel. Navracsics Tibort erről írásban értesítette Viviane Redning az EU igazságügyi felügyelője. A legfelsőbb bíróság átalakítása és átnevezése azt a gyanút kelti, hogy a nemkívánatos bíráktól szeretne megszabadulni a kormány. A metódus hasonló, mint az Adatvédelmi Hivatal átalakításánál. Ez megsérti azt az EU kritériumot, amely szerint az adatvédelmi hivataloknak teljesen függetlennek kell lenniük a kormánytól.