II. kerület: Láng nyert, Karácsony visszaesett

2011. november 27. 21:04

34,16 százalékos részvétel mellett a szavazatok 58,45 százalékával egyéni országgyűlési mandátumot szerzett Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje. Az MSZP-s Lévai Katalin számottevően növelte szavazatarányát, míg Karácsony Gergely, az LMP jelöltje közel tíz százalékponttal kevesebbet ért el, mint két hete.

2011. november 27. 21:04

A választásra jogosultak 34,16 százaléka vett részt a II. kerületi időközi országgyűlési választáson, amit Balsai István alkotmánybírói kinevezése miatt írtak ki. Két hete 39,02 százalékos volt a részvétel. 58,45%-os eredményével egyéni mandátumot szerzett Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje. Mivel Láng már tagja az Országgyűlésnek, eddigi listás képviselői helyét pártja új emberrel töltheti fel.

A fideszes jelölt javítani tudott első fordulós eredményén, akkor 52,61 százalékot ért el. Láng mellett még az MSZP-s Lévai Katalin szerepelt jobban, mint két hete 30,55 százalékot kapott (november 13-án 24,18-at). Nagyot rontott Karácsony Gergely (LMP), aki 6,45 százalékot kapott (két hete 15,55-öt) és a jobbikos Bodor Zoltán, aki 3,75 százalékot (az első fordulóban 6,53-at). Indult még Kovácsics Ádám is, aki 0,79 százalékot szerzett a Jesz színeiben, az első fordulós 1,13%-os eredményével szemben.

Egy szavazókör szavazatait a külföldi szavazatok beérkezése miatt csak néhány nap múlva dolgozzák majd fel, de ez érdemben nem módosít már az eredményen. 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stego
2011. november 28. 19:23
Karácsonynak december 24-én nagyobb esélye lesz.
Shamrock
2011. november 28. 11:29
Az LMP visszaesese egyaltalan nem veletlen. A II. keruleti ratyik es egyeb eloskodok lustak voltak felkelni Vasarnap, hogy ikszeljenek egyet peldakepukre.
Szaki
2011. november 28. 10:26
Bal oldalon már csak az érvek nélküli mocskolódás folyik (az itteni balos kommentekből is ez szűrődik le ). Az egész politikájuk erre van építve. Orbánozással nemzetgyalázással nem lehet már politikát építeni. Egyébként kellene egy normális (nemzeti) baloldali párt no nem ezek.
pimepime
2011. november 28. 09:20
Vigyázó szemetek a vidékre vessétek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!