Üvegszilánkot találtak a gyerekek ebédjében az iregszemcsei általános iskolában
Sírva futott édesanyjához egy fiú, miután megette az ebédjét.
Csak nehézségek árán tudta visszaterelni az interjú tervezett medrébe Kerényi Imrét Mészáros Antónia az ATV Start szerdai műsorában.
A miniszterelnöki megbízott az ATV Start műsorvezetőjétől, Mészáros Antóniától várta el, hogy az ismerje el, hogy egy korábbi műsor vendégeként Gerő András történész tévedett a Kerényi által rendelt alkotmányos könyvjelzők egyikével kapcsolatosan. Mészáros elismerte a tévedést. A miniszterelnöki megbízott ezután egy újabb Gerő-esetet emlegetett fel: amikor a történész Kálmán Olga vendége volt: akkor szerinte „Gerő András megint készületlen volt és nem tudott semmit”. Kerényi ezért pontosságot kért Mészárostól, aki azonban jelezte a miniszterelnöki megbízottnak, hogy Gerő csak vendég volt, az ATV pedig ugyanúgy nem felelős az ő pontosságáért, mint például Kerényiéért.
Az Alkotmány asztalának ötletgazdája aztán Kálmán Olgáról kezdett beszélni, aki szerinte valótlanul állította azt, hogy Kerényi a Parlament egy szintjét nem festtette meg és ezért azt visszaküldte. „Én Kálmán Olgát is szeretem, és azt kérem tőle, hogy készüljön fel” - mondta. Kerényi kitért Mészáros Antónia édesapjára, Mészáros Tamás újságíróra is: „A maga édesapja tegnap […] megnyilatkozott és ez jól csinálta, mert a maga édesapja nem ért egyet velem, ez természetes, de ő rájött, hogy itt egy logikusan felépített, hatalmas rendszerről van szó, láncszem a láncszem után megvalósul, ezt természetesen önöknek nem tetszik, mert ez nem a balliberális kánon, tehát érdemben foglalkozott ezzel, akár szívesen vitatkoznék is vele” – fogalmazott.
A műsorvezetőnek aztán nagy nehezen sikerült visszaterelnie Kerényi Imrét az interjú tervezett medrébe, vagyis az alkotmány díszkiadásához készült festményekhez. Mészáros egyebek mellett arról érdeklődött, hogy miként mérhető a világháborúhoz vagy a holokauszthoz a 2006-os lovasroham, mire Kerényi azt válaszolta: „A maguk által képviselt szellemi kör és mi tökéletesen másképp gondolkozunk 2006-ról, és mi azt fogalmazzuk meg, ahogy mi gondolkozunk erről. És maguk is megfogalmazhatják, de ehhez választást kell nyerni” - olvasható a műsorról készült összefoglalóban az atv.hu-n.