Valóra vált Magyar Péter rémálma: interjút adott Rogán Antal, és lerántotta a leplet a Tisza Pártról (VIDEÓ)

„Ugyanaz lesz, ami régen is volt” – mutatott rá a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Lázár János és Rogán Antal szerint szükségtelen törvényben maximalizálni a települési adók mértékét.
„Mi az önkormányzati adószabadságot hirdetjük. Ami azt jelenti, hogy az állam eldönti, milyen adókat akar beszedni, és ezen fölül azt, hogy a helyhatóságok milyen adókat szednek be, azt nekik kell eldönteni. (...) Nem korlátozni kell, hogy mennyi és milyen adót szedhet be egy önkormányzat, hanem kinyitni a lehetőséget” - jelentette ki Lázár János. Megjegyezte: a hétfői frakcióülésen olyan javaslattal állnak elő, amely alapján minden önkormányzat eldönthetné, hogy a települési viszonyok ismeretében milyen és mekkora mértékű adót vet ki.
Hozzátette: az így kivetett adókból származó bevételeknek teljes egészében a település költségvetésébe kell kerülniük. Lázár János és Rogán Antal egyaránt úgy nyilatkozott, nem látják értelmét, hogy az adótörvényekben maximálják a helyi építményadó vagy bármely települési adó lehetséges mértékét. Előbbi esetben a kormány a forgalmi érték 3 százalékában rögzítené a felső határt.