Elzárás a visszaeső szabálysértőknek?

2011. október 10. 12:54

Jelentősen emelkedik a bírságként kiszabható összegek felső határa, nő a szabálysértésért kiróható szabadságvesztés lehetséges időtartama, a visszaeső szabálysértőket elzárással büntethetik - derül ki az új szabálysértési törvény tervezetéből. A jogvédő szervezetek több pontot is kifogásolnak.

2011. október 10. 12:54

Az áprilisban hatályba lépő új szabálysértési törvény nemrég nyilvánosságra hozott tervezetét szemlézi az Index. A lap a javaslattal kapcsolatban kiemeli, az nem tesz különbséget szabálysértés és bűncselekmény között, ennek eldöntését a mindenkori jogalkotóra bízza. A törvény egy további fontos változása lehet - írja az Index -, hogy általános szabálysértési hatóságként a települési jegyzők helyett a megyei kormányhivatalok fognak eljárni, tehát egyszerűsödik a rendszer.

A tervezet szerint jövőre 60 napra nőne a szabálysértésért kiróható szabadságvesztés lehetséges időtartama, a visszaeső szabálysértőket elzárással lehetne büntetni. Az elzárás újraszabályozásának legvitatottabb pontja a portál szerint, hogy ha az elkövetőt hat hónapon belül szabálysértés miatt egyszer már jogerősen felelősségre vonták, olyan cselekményért is kiróható elzárás, amire azt egyébként a törvény nem teszi lehetővé. A bírságok terén jelentős emelkedésre lehet majd számítani: 2013-tól a felső határ 300 ezer forintra nő. A helyszíni bírság maximális összege 50 ezer forint lesz.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Magyar Helsinki Bizottság közös állásfoglalásában azt írja, a tervezet nyomán a pénzbírság, a közérdekű munka és a helyszíni bírság teljesítése elmaradása esetén e szankciók automatikusan elzárást vonnak maguk után. Álláspontjuk szerint az új szabálysértési törvénnyel végképp szentesülhet a tavaly nyári közbiztonsági csomaggal kialakult koherenciazavar, így bizonyos szabálysértések elkövetői szigorúbb szankcióra számíthatnak, mint ha az adott cselekmény súlyosabb, bűncselekményi alakzatát valósították volna meg. A jogvédők hiányosságnak tekintik továbbá, hogy a szabálysértési eljárásban nem alkalmazható a közvetítői eljárás.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!