„Elég volt a Pride-őrületből!” – a fővárosi Fidesz a közgyűlés elé viszi az ügyet (VIDEÓ)

„A főpolgármester önkénye helyett a Fővárosi Közgyűlés döntsön ebben a kérdésben” – javasolta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője.

Kocsis István a főpolgármesterrel kötött megállapodása értelmében végkielégítés nélkül hagyhatja el a közlekedési céget. Utódjáról pályázat dönt, átmenetileg Várszegi Gyula töltheti be a vezérigazgatói posztot.
Azonnali hatállyal távozik a BKV Zrt. vezérigazgatója, Kocsis István – értesült a Magyar Nemzet. Tarlós István főpolgármesterrel kötött megállapodása értelmében nem kap végkielégítést a Magyar Villamos Művek (MVM) korábbi első számú vezetőjeként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított cégvezető.
A Népszabadság értesülései szerint Várszegi Gyula, a BKV igazgatóságának elnöke láthatja el ideiglenesen a vezérigazgatói teendőket, Kocsis utódját pedig pályázaton választhatják ki.
Kocsis rendőrségi kihallgatása során a Gyurcsány-kormány több tagjára tett terhelő vallomást.