Jogosan rúgták ki a jobbikos tanárt a roma iskolából

2011. július 14. 15:55

Jakab Pétert politikai szerepvállalása miatt távolították el a nemzetiségi iskolából - a munkaügyi bíróság szerint jogosan.

2011. július 14. 15:55

Jakab Pétert párthovatartozása miatt távolították el a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskolából, ahol történelemtanár volt. Az iskola igazgatója az önkormányzati választások előtt közölte vele, hogy mivel a Jobbik képviselőjelöltjeként indul az önkormányzati választáson (be is került a miskolci közgyűlésbe), politikai szerepvállalása miatt távoznia kell.

A jobbikos tanár-képviselő hangfelvételt készített erről a beszélgetésről, ahol az iskola vezetője elmondja, hogy szakmai munkájával és személyiségével elégedett, politikai nézeteit azonban nem tudja elfogadni. Jakab Péter ezután fordult jogorvoslati kérelemmel a munkaügyi bírósághoz, amely a napokban hozott jogerős ítéletet.
   
A történelem tanár a határozatot ismertetve elmondta: a bíró szerint a felvételen hallhatóak ellenére nem látja bizonyítottnak, hogy politikai okokból távolították el, szerinte ugyanis Jakab irányította úgy a beszélgetést, hogy az igazgató kimondja azt, amit a tanár hallani akar. „Az igazságszolgáltatás szerint elfogadható magyarázat a kirúgásomra az az indok, hogy a cigányságban a Jobbik nevének említése félelmet kelt” - fogalmazott Jakab Péter.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2011. július 16. 11:29
Roma iskola? Micsoda szeggregáció?! Kiköz9sítve a magyaro Roma iskola! Minő kirekesztés, hisz oda nem járhatnak magyar gyerekek! Tanárverő cigány gyereket nem rúgnak ki az iskolákból, de kirúgják a tanárt, mert belépett egy pártba,mely benne van az Országgyűlésben! Lopnak, rabolnak eltartattják magukat, bűneikről szót nem lehet ejteni, és állandóan hazudnak hogy rettegnek, miközben magyarokat vernek! Beköszöntött a Káli júga!
magnamater
2011. július 16. 10:46
Roma iskola? Micsoda szeggregáció?! Kiköz9sítve a magyaro Roma iskola! Minő kirekesztés, hisz oda nem járhatnak magyar gyerekek! Tanárverő cigány gyereket nem rúgnak ki az iskolákból, de kirúgják a tanárt, mert belépett egy pártba,mely benne van az Országgyűlésben! Lopnak, rabolnak eltartattják magukat, bűneikről szót nem lehet ejteni, és állandóan hazudnak hogy rettegnek, miközben magyarokat vernek! Beköszöntött a Káli júga!
peninsulavaldes
2011. július 14. 20:12
Valahogy nem értem, hogy miért félnek egyesek a Jobbiktól. Szerintem ártalmatlanok, és valahol még jól is jönnek.
andrasvirag
2011. július 14. 18:24
Ha ma Magyarországon bárkit törvényesen. sőt bírói segédlettel ki lehet rugni a munkahelyéről azért, mert egy legálisan működő parlamenti párt szimpatizánsa, netán képviselője, akkor teljesen fölösleges minden kérdés és magyarázat az itteni demokráciáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!