Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Két hét múlva leállítja helyi járatait a Vértes Volán Esztergomban, mert az önkormányzat három éve nem fizet a társaságnak.
Július harmadikán üzemzáráskor leállítja a helyi közösségi közlekedést Esztergomban a Vértes Volán, kétszáz helyi járat nem indul majd el. Németh Tamás vezérigazgató elmondta: az alapellátást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen kidolgozott megoldással alapján, mintegy ötszáz távolsági, helyközi és elővárosi járattal biztosítják majd.
A Vértes Volán április 4-én mondta fel a közszolgáltatói szerződést az esztergomi önkormányzattal, mert a város három éve nem fizet a szolgáltatásért, mintegy 112 millióval tartozik a cégnek.