Mi kellene még ahhoz, hogy ne azt mondjuk: menjetek a pokolba

Ezért kezdeményeztünk előrehozott választásokat, ezért nyújtottunk be erre vonatkozó parlamenti határozati javaslatot.

A BM önkormányzatokért felelős államtitkára szerint nem a Fidesz, hanem a szocialisták támadták meg az önkormányzatokat, hiszen regnálásuk idején mintegy 1000 milliárd forint került ki a rendszerből.
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára Mesterházy Attila MSZP-elnök szavaira reagálva vasárnap kifejtette: nem a kormánypárt, hanem az MSZP támadta meg az önkormányzatokat. A politikus szerint a szocialisták kormányzása alatt folyamatosan csökkent a helyhatóságok támogatása, feladataik viszont ezzel párhuzamosan bővültek.
Tállai szerint a balliberális kormányzás alatt mintegy 1000 milliárd forintot ki az önkormányzati rendszerből, mely emiatt csődközeli helyzetben van. Az államtitkár szerint még az MSZP is egyetért abban, hogy működőképes, átlátható rendszerre van szükség. Tállai András olyan feladatokat adna a helyhatóságoknak, melyeket el is tudnak látni.