Most több százmilliárd forint és a Tisza Párt jövője a tét

Budapesten nagyon sok a kérdőjel, de ezen is múlhat Magyar Péter alakulatának jövőbeli sorsa.

Százmillió forintért vásárolt lakásokat Fapál László, a honvédelmi tárca vesztegetési ügyének vádlottja 2006-ban. Az elszámoltatási kormánybiztos a Hír Televízió Célpont című műsora nyomán indított eljárást az ügyben.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint százmillió forintért vásárolt lakásokat két gyermekének Fapál László, a honvédelmi tárca vesztegetési ügyének vádlottja. A vásárlás 2006-ban, éppen akkor történt, amikor Fapál László és Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter korrupciós ügyletei is zajlottak. Az ügy további bizonyítéka, hogy a két XIII. kerületi luxusingatlant ugyanaz a cég kínálta, melytől a honvédség vásárolta a később Fapálnak negyedáron továbbadott zuglói lakást.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Hír Televízió Célpont című műsora nyomán indított eljárást a Központi Nyomozó Főügyészségen.
