Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Sem az MSZP, sem a frakció nem bízta meg az In-Kal Securityt, hogy nyomozzon az őszödi beszéd kiszivárogtatása miatt.
Szocialista politikusok állítják: sem az MSZP, sem a szocialista frakció nem adott megbízást az In-Kal Securitynak arra, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatása miatt nyomozzanak.
Lendvai Ildikó akkori frakcióvezető a Magyar Nemzetnek elmondta, nem tudott a megbízásáról. A frakció nem kezdeményezett ilyet, hiszen a Nemzetbiztonsági Hivatal folytatott hivatalos kormányzati vizsgálatot az ügyben. Hasonlóan nyilatkozott Puch László, a párt egykori pénztárnoka, jelenlegi pártigazgató is, aki közölte az MSZP senkinek nem adott megbízást. Kiss Péter volt kancellária miniszter sem tudott arról, hogy lett volna ilyen.
