Szalmabábos fantáziák – Magyar állampolgárok kitiltására készül a kormány a USAID-botrány kapcsán?

A Transzparens Újságírásért Alapítvány annak járt utána, hogy ki lehetne-e utasítani az országból az ellenzéki újságírókat.

A polgármester szerint működésképtelenné válhatnak az esztergomi intézmények az előző városvezetés felelőtlen gazdaságpolitikája miatt.
A polgármester az Állami Számvevőszék - még nem nyilvános - vizsgálatára hivatkozva kijelentette: az előző, Meggyes Tamás által vezetett önkormányzat összesen mintegy húszmilliárd forintnyi svájci frank alapú hitelt vett fel, és akkora az eladósodottság, hogy nem biztosított a város működőképessége.
Hamarosan nyilvános lesz Esztergom válságköltségvetése, amelyet a kétharmados többségű Fidesz-frakció fogadott el, és amellyel az önkormányzati hivatalokat, intézményeket ellehetetlenítik, fogalmazott a polgármester. Még az állami normatív támogatásokat is megnyirbálják, ami pedig szabálytalan - közölte Tétényi.
Tétényi nyilatkozata után az esztergomi képviselő-testület mielőbbi feloszlatását és új választások kiírását sürgeti az LMP: a párt szerint a helyi Fidesz által elfogadott, jogszabályokba ütköző költségvetés működésképtelenné teszi a várost.