Szavazójog: Daul viszakozik

2011. január 13. 13:34

Az Európai Néppárt frakciójának vezetője szerint félreértették azon szerdai kijelentését, melyben a kettős állampolgároknak esetlegesen megadandó szavazójogot kritizálta.

2011. január 13. 13:34

„Elfogadhatatlan” lenne a választójog megadása a határon túli magyar kisebbségeknek - sajtóhírek szerint ezt jelentette ki Joseph Daul, az Európai Néppárt frakciójának elnöke tegnap. Szerinte ugyan „az egyenlő (lenne) a határok el nem ismerésével, és ez elfogadhatatlan”. A Népszabadság brüsszeli tudósítójának kérdésre Daul szóvivője akkor úgy válaszolt, nem a román és szlovák képviselők nyomására nyilatkozott így a frakció elnöke, hanem egyszerűen ez a véleménye. A fideszes delegáció tagjai akkor nem kívántak reagálni az ügyben.

Szerdán késő este aztán Joseph Daul szóvivője útján úgy nyilatkozott, hogy valójában a határon túl élő és magyar állampolgársággal nem rendelkező, de magyar származású személyek esetleges magyarországi szavazati jogára utalt elutasító értelemben. „A kettős állampolgárokkal kapcsolatban Joseph Daul nem kívánt vélemény nyilvánítani” - mondta a szóvivő. A Népszabadság szerint ez azért furcsa, mert ilyen eshetőség szóba sem került.

Gulyás Gergely - aki először beszélt nyilvánosan a kettős állampolgároknak megadni kívánt szavazati jogról - a Népszabadság megkeresésére Joseph Daul kijelentésével kapcsolatban azt mondta: ezek szerint Európa számos más állama sem tartja tiszteletben a határokat, hiszen a kettős állampolgárság megadása része a nemzetközi gyakorlatnak. „A tájékozatlanság pedig pártsemleges” - tette hozzá.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2011. január 13. 20:03
Ráadásul az is kiderült, hogy a Népszava állitása minden valós alapot nélkülöz, mert Ő /Daul/ Elzászi lakos, aki francia és német állampolgár./Mint a térség nagyrésze. És mindkét választáson rendszeresen résztvesznek, mivel Francia ország a mai hazájuk és Németország a történelmi hazájuk. Ezért nem kell magyarázni a határontuli magyarok jogi helyzetét. Az ilyen egyértelmü állásfoglalás után csak Teller levél következhet!
zoli 29
2011. január 13. 13:48
Vagy inkább pontosít. Mivel az első alkalommal az újságíró nem pontosan tette fel a kérdést (talán szándékosan), Daul nem is adhatott pontos választ. Nyilván a néppárti fideszesek utólag tisztázták a frakcióvezetővel, hogy vannak külhoni magyarok, akik nem rendelkeznek magyar állampolgársággal, és vannak, akik rendelkeznek, a két csoport között pedig nyilvánvalóan különbség van a közjogi megítélés szempontjából.
bakszakáll
2011. január 13. 13:46
A Népszava már megint árnyékra ugrott ("A néppárt pofozza a fideszt"). Persze, akinek nem a tájékoztatás, hanem a lejáratás a feladata, nem tehet mást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!