Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Kedden délelőtt jogerőssé vált, hogy nem Kaiser Ede az egyik móri mészáros. Kaisert a Fővárosi Ítélőtábla tizenhat év szabadságvesztésre ítélte egyéb bűncselekmények miatt.
Tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Edét rablások és más bűncselekmények miatt, büntetését két évvel mérsékelték az elsőfokú ítélethez képest. A vádlott nem kívánt élni az utolsó szó jogával.
A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, ekkor tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabtak ki rá. Ügyében 2008-ban perújítást rendeltek el, melynek során kiderült, Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatásban 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László követték el a móri bűncselekményt. Tavaly novemberben a bíróság kimondta, nem Kaiser az egyik móri gyilkos.

A per másodfokon folytatódott arra hivatkozva, hogy a Kaiser Ede által elkövetett más bűncselekmények kiemelten nagy tárgyi súlyúak, és azt mutatják, a férfi a társadalomra kiemelten veszélyes.