Polt Péter lehet a legfőbb ügyész

2010. november 25. 08:03

A pártok képviselői nem neveztek meg konkrét személyeket a köztársasági elnökkel a legfőbb ügyészről való egyeztetésük után. A NOL úgy tudja, Polt Péter a legesélyesebb jelölt, ám Belovics Ervin és Varga Zs. András is szóba kerülhetnek. Az államfő pénteken közölheti a jelölt személyét.

2010. november 25. 08:03
Szerdán a legfőbb ügyész jelöléséről egyeztettek a pártok képviselői Schmitt Pál köztársasági elnökkel, ám egyikük sem nevezett meg konkrét személyt. „A köztársasági elnök dolga, hogy kit jelöl, Schmitt Pál azonban szeretné megismerné a képviselőcsoportok véleményét” – közölte Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Sándor-palotából távozva. Balsai elmondta, a legfőbb ügyész megválasztásával kapcsolatos szabályok kerültek sorra: csak ügyészt lehet jelölni, akit kétharmados többséggel választhatnak meg, a jövőben pedig nem lesz interpellálható.
 
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, több név is szóba került, fontos a velük való egyeztetés, a véleményük kikérése, a szándékuk ismerete. A szocialisták 
pártelnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila elmondta, az MSZP a jövőben nem vesz részt olyan jelölési folyamatban, ami „áldemokratikus bábszínház” csupán. Olyan személyt szeretnének legfőbb ügyészként látni, aki az elmúlt húsz évben nem volt párttag - fogalmazott Vona Gábor, így Polt Pétert nem tudják támogatni. 
 
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője még hétfőn közölte, reméli, december 6-án szavazhatnak a legfőbb ügyészről. Schmitt Pál várhatóan pénteken teszi meg jelölését - csütörtökön Kovács Tamás jelenlegi, valamint Györgyi Kálmán és Polt Péter volt legfőbb ügyészekkel konzultál. A NOL fideszes forrásai szerint Poltnak van a legnagyobb esélye, ám Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes, illetve Varga Zs. András, Polt egykori helyettese is szóba jöhetnek.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
predator
2010. november 26. 13:21
Ezt nem is gondoltam volna. Polt? Hát micsoda "váratlan" lépés.
küllő
2010. november 25. 17:34
"politikailag független jelölt" HAHAHA Ezt elhiszi valaki? Már csak Simicska elvtárs hiányzik és teljes a csapat. Ja meg TOT, és Ibrahim urak. Nagy szükség lesz rájuk is.
popzene
2010. november 25. 14:46
nagyon helyes! a független intézmények függetlenségét mi garantálhatná annál jobban, mint hogy mindegyik élére elkötelezett fideszes kerül?
e_r
2010. november 25. 11:53
Nem arról volt szó(nem tudom a végén ez a módosítás hatályba lépett e),hogy csak jelenleg is ügyészként dolgozó személyek közül kerülhet ki a jelölt?Mert úgy tudom Polt jelenleg nem ügyész,így ő nem jöhet szóba.Az esélyes valószínűleg Belovics.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!