A 2011. évi költségvetési törvényjavaslathoz tegnap nyújtott be a kabinet egy kitekintést, amely azt mutatja meg, milyen bevételekkel és kiadásokkal számol a kormány 2014-ig. Az Index szerint a táblázatból kiderül: a pénzügyi szektorra kivetett bankadó az idei és jövő évi 187 milliárd forintról 2012-ben megfeleződik, és 2013-ban és 2014-ben is 93,5 milliárd forintot szedne be ebből az állam.
A három újabb válságadó esetében a 2011-12-ben évi 160-165 milliárdos adó 2013-ra megfeleződik, majd 2014-ben is ennyire számít a kormány. Az Index megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a tárca válaszára várnak.