Nem engedték a képviselőnőket Gerébhez

2010. október 25. 18:00

Megtagadta a Nagyignác utcai börtön helyettes vezetője a belépést Szabó Tímea LMP-s képviselőtől, aki Geréb Ágnest szerette volna meglátni - értesült a Hírszerző.

2010. október 25. 18:00

„Szerettem volna megtudni, igaz-e hogy minden látogatás után meztelenül kell guggolnia Geréb Ágnesnek, így végeznek rajta testüregvizsgálatot” – mondta a Hírszerzőnek a Parlament Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának alelnöke. Az intézet helyettes vezetője kijelentette, hogy „egyszerű” képviselő nem, csak egy bizottsági tag tehet látogatást Gerébnél, mire Szabó Tímea közölte: ő az emberi jogi bizottság alelnöke.

Erre a parancsnok-helyettes egy állítólagos ügyészi állásfoglalásra hivatkozott, mely szerint miniszteri hozzájárulás kell egy ilyen látogatáshoz. A képviselők jogállásáról szóló törvény szerint viszont egy képviselő felkeresheti a BV-intézeteket.

Ertsey Katalint (LMP) és Ékes Ilonát (Fidesz) szintén nem akarták beengedni Geréb Ágneshez. „Azt akarták, hogy írásban terjesszem nekik elő, miért is vagyok én érdemes arra, hogy meglátogassam Geréb Ágnest, ami felháborító és érthetetlen” – mondta a Hírszerzőnek Ékes Ilona. Szabó Tímea Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordul az ügyben.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. október 26. 11:02
több tiszteletet dr Geréb Ágnes 1977-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Szegeden. Gyakornoki idejét is Szegeden töltötte, összesen tizenhét évet dolgozott szülész-nőgyógyászként a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán Geréb Ágnes több ezer sikeres szülésen van túl a szülész-nőgyógyász maffia félti a monopóliumát, a hatóságok pedig asszisztálnak ehhez
MorbusHungaricus
2010. október 26. 09:58
Nagyon ciki, ha igaz. Remélem Navracsics lép erre valamit. Ékes Ilonát 2006-ban is beengedték a börtönökbe. Nem értem miért kell ekkora magas labdákat feladni és amúgy meg miért nem lehet már megértetni a rendőrséggel, ügyészséggel, hogy a törvényeket be kell tartani és kész.
sensei
2010. október 25. 23:52
Ha valaki el lett tiltva a kuruzslástól, akkor vegye azt tudomásul. Az alternatív ellempés képviselők meg húzzanak a francba. Vagy lesz rend, vagy itt minden libsi azt csinálhat, amit akar? Otthon szüleszthet bárki? Ha sikerül jól van, ha nem, akkor meghal az újszülött? Vagy hogy?! Se törvény, se szabály, vagy se semmi?
Kaducsa
2010. október 25. 21:17
Ezek a cikkek tökéletesen alátámasztják, hogy a lehet mégis pedofil, a szadesz és a jobbik - ugyanaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!