Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Továbbra is élvezi Matolcsy György Orbán Viktor kormányfő bizalmát a gazdaságpolitika fontos területein - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. Matolcsy közleményében egy, a Magyar Nemzetben megjelent cikkre reagált.
A miniszterelnök bizalma töretlen a gazdaságpolitika, az egykulcsos, arányos adórendszer, a költségvetés és az új Széchenyi Terv területén - nyilatkozott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet azt írta, fogy a levegő körülötte, és hamarosan leváltják.
Matolcsy szerint attól a naptól kezdve, hogy letette a hivatali esküjét, koncepciózus támadássorozat folyik ellene a sajtóban és a sajtó mögötti politikai életben. „Sokan nem szeretik azt, hogy sikeres a gazdaságpolitika, hogy bankadó van, és sokan nem bíznak abban, hogy az IMF nélkül is van élet” - tette hozzá, majd kijelentette: a munka folyik tovább.
