Beperli a Hírszerzőt a volt SZDSZ-es politikus

2010. augusztus 23. 16:45

Hajdu László szerint rágalom, hogy hatmillió forintot ajánlott azért, hogy az LMP polgármester-jelöltje lehessen Újbudán. A politikus ezért sajtópert indít a Hírszerző ellen, és lehet, hogy a nyilatkozó két LMP-st is bepereli.

2010. augusztus 23. 16:45

Visszautasította és rágalomnak nevezte a Hírszerző korábbi cikkét Hajdú László. A politikus szerint „hiteltelen és illogikus” az az állítás, amely szerint hatmillió forintot ajánlott volna azért, hogy az LMP színeiben indulhasson.

Az egykori SZDSZ-es, jelenleg is újbudai önkormányzati képviselő az ATV-nek úgy nyilatkozott: „Nem lehet, hogy az LMP vágyakozott eddig arra, hogy a jelöltként  felvállaljam az ő színeiket? Hiszen az ő programjuk, amely még csak program, az én általam már megvalósított tervekhez hasonlít? Nem gyanús, hogy az LMP épp most, az ajánlószelvények gyűjtésével egy időben hozakodik elő egy ilyen történettel? Nem épp ők lehetnek azok, akik a markukat tartják? Ez a párt – saját maga is bevallotta –, pénzügyi gondokkal küzd”.

Hajdu a Hírszerző ellen sajtópert indít, és gondolkozik azon is, hogy a portálnak nyilatkozó két LMP-s, Gajárszki Áront és Polákovics Balázst rágalmazás és jó hírnév megrontása miatt beperli.



 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szonja91
2010. augusztus 24. 15:53
Egyébként tényleg nagyon szánalmas ez az ember...
szonja91
2010. augusztus 24. 15:52
Ezek még léteznek egyáltalán?
gentry
2010. augusztus 24. 10:10
Szánalmas ez a Hajdú.
pollack
2010. augusztus 24. 00:27
BalázsPali-imitátor, pereljen csak! Majd akkor fog nagyot nézni, amikor előbb fogja megkapni az idézést amiatt, mert benyúlta a logónkat. És még vissza is tüzel, hogy mi kértünk tőle dellát. Vastagbőr az van. Kíváncsi vagyok, hogy majd a szemembe meri-e mondani, hogy mi kértünk tőle. Ez a legalja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!