Alstom-kocsik a közgyűlés napirendjén

2010. augusztus 26. 08:15

A Fővárosi Közgyűlés utolsó ülésnapján többek között tárgyal a BKV szerződéseiről, a Vidám Parkról illetve a fővárosi EU-elnökséggel kapcsolatos rendezvényekről is. Több mint száz napirendi pontot vitatnak meg.

2010. augusztus 26. 08:15
Csütörtökön utoljára ül össze a Fővárosi Közgyűlés ebben a ciklusban. A képviselők több mint 100 napirendi pontot tárgyalnak, köztük az új metrókocsik ügyét is. Mint ismeretes, a közgyűlés korábban arról határozott, a BKV-nak meg kell szüntetnie az Alstommal kötött szerződést, így a közlekedési vállalat most alapítói döntést kért. Az egyik megoldási javaslatuk szerint felmondanák a kettes metró szerződéseit és a négyes metró ügyében újratárgyalást kezdeményeznének, míg a másik javaslat szerint megvárnák a végleges döntést a típusengedélyekkel kapcsolatban.
 
Tárgyalnak a likviditási nehézségekkel küzdő Vidám Parkról is, amelyet végső esetben akár be is zárhatnak. Döntenek a Dél-budai tehermentesítő út III. szakaszának építéséről, az EU-elnökséggel kapcsolatos fővárosi rendezvényekről, a Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakításának feladatairól, illetve a választási alkalmi plakáthelyek forrásáról is. Szavaznak a Városligeti Műjégpálya felújításának támogatási szerződéséről is.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gilyanpeter
2010. augusztus 26. 17:00
Vajon politikai felelőse lesz a dolognak? Nálunk az nem szokott lenni.
hori77
2010. augusztus 26. 12:28
ki kell vizsgálni, hogy ki volt az az idióta aki ezt a kárt okozta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!