Keveset tudni a Zöld Baloldalról, én is valami marxista alapú hippiskedésre tippelnék. Segíts rendet tenni a fejekben!
Jobban szeretem a marxista szó helyett az alternatív rendszerkritikus kifejezést. A Zöld Baloldal 2009-ben alakult, miután Tamás Gáspár Miklós megírta azt a húsz pontot, amiben a párt alaptéziseit lefektette. Mi vagyunk az egyetlen parlamenten kívüli párt – ha nem számítjuk a Munkáspárt 2006-ot –, akik elutasítjuk és nagyon keményen kritizáljuk ezt a szabadpiaci kapitalista rendszert. Ugyanakkor távol tartjuk magunkat a sztálinista, ortodox kommunista vonaltól.
Honnan volt az indíttatás, hogy elindulj főpolgármester-jelöltként? A családi háttered mindig is baloldali volt – vagy éppen ellenkezőleg, ez egyfajta protest?
Édesanyám nevelt engem – édesapámat nem is ismerem –, aki középiskolai tanárként dolgozik. Viszonylag politikus környezetben nőttem fel: rendszeresen szólt a Kossuth rádió, a 168 Óra, én pedig azt éreztem, hogy ez a világ így számomra nem kerek. Nem egészséges, hogy ekkora társadalmi igazságtalanságok vannak. 2006-ban aztán beléptem az MSZP-be, mert megjelent Gyurcsány Ferenc, és mi akkor azt hittük, hogy a Magyar Szocialista Párt végre szocialista lesz. Szépen lassan aztán rájöttem, hogy éppen ellenkezőleg: a kapitalista rendszer kiszolgálója a párt.
A Demokratikus Hálózat elnökeként azt a Szanyi Tibort segítettétek, aki a gyurcsányizmust élesen támadta az MSZP-ben. Most viszont Szanyi beállt Horváth Csaba mögé, és kampányfőnökként nem sikerült szövetségeseket találnia pártjának. A főpolgármesterjelölt-állítást korábban háttéralkuk előzték meg. Ma nem hallani ilyesmiről. Egykori pártfogódnak, Szanyi kapitánynak nem szoktad felemlíteni: egyedül vagytok, Tibor?
Szanyi kampány mögé azért állt be a Demokratikus Hálózat, mert az egyik leghitelesebb és valódi baloldali politikusnak gondoltuk. Az én részem ebben a történetben április 25-e után, miután Szanyi Tibor megnyerte a választásokat, végetért. Nem szeretnék róla rosszat mondani, mert nem érdemli meg. Attól azonban félek, hogy az önkormányzati választáson iszonyú buktába szalad bele. És ez azért rossz, mert pont Szanyi helyi szervezete volt a budapesti Hagyó-ellenes körök fellegvára. Azt sem értem, hogyha Horváth Csabát mindenki Hagyó-emberként aposztrofálja, akkor Szanyi hogyan lehet kampányfőnök?
Egy választási kampányban megkerülhetetlen kérdés a BKV sorsa. Mi erről a véleményed?
A BKV-t dolgozói tulajdonba kell adni. Az elmúlt évek botrányai ugyanis bebizonyították: nincs jó helye a politikusoknál abszolút nincs jó kézben a cég.
Szívesen lennél részvényese egy kilencvenmilliárdos adósággal rendelkező cégnek?
Igen, mert bízom benne, hogy ha egyszer a világ többi részén ki lehet alakítani egy jól működő közlekedési vállalatot, akkor Budapesten is meg lehet ezt oldani. Programunk másik része, hogy a kötöttpályás közlekedést állítsuk vissza Budapesten: környezetkímélő, a sínek kiépítése és a villamosok beszerzése csak egy egyszeri nagyobb kiadást jelent, utána viszont alig kell hozzányúlni.