Nem kaphatott volna támogatást az Omninvest

2010. július 06. 15:43

Öt évvel ezelőtt egy szabálytalan pályázatnak köszönhetően 2 milliárd forint állami támogatást kapott az Omninvest Kft. leányvállalata. Bár a pályázatot kiíró Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal már akkor jelezte, hogy ilyen formában nem adható támogatás a cégnek, a jogi ellenérveket politikai nyomásra lesöpörték az asztalról.

2010. július 06. 15:43

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 2005 december 19-én írt ki egy 2 milliárdos, vissza nem térítendő támogatásról szóló pályázatot „az Influenza A vírus okozta pandémia elleni védekezés K+F feladataira”. Már akkor tudható volt, hogy csak az Omninvest Kft. tud pályázni, hiszen Magyarországon más nem is foglalkozott influenzavakcinákkal. A pályázatnak két célja volt: a H5N1 elleni vakcina kifejlesztése, és annak a technológiának a kidolgozása, amellyel gyorsan, nagy mennyiségben lehet előállítani hatásos oltóanyagot egy új vírus megjelenése esetén.

A pályázatot végül nem az Omninvest Kft., hanem az annak 100 százalékos tulajdonában álló, 2005 decemberében létrehozott projektcég a Omninvest Development Kft. adta be. A pályázatot egy hattagú, külső bírálóbizottság értékelte. A NKTH illetékese már akkor jelezte, hogy az Omninvest Developmentet ebben a formában nem támogatható, és ez jegyzőkönyvbe is került - a céggel 2006 márciusában mégis szerződést kötött az NKTH a 2 milliárd forintos támogatásról. 2008-ban azonban az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága vizsgálatot indított az ügyben. Az Omninvest Development bár nem uniós pénzt kapott, de az Európai Bizottság szerint felmerül a gyanú, hogy a cég támogatása sérthette az uniós versenyjogi szabályokat. A 2010-ben készült jelentés szerint az Omninvest jogosulatlanul vette igénybe a támogatást, így a szerződés semmisnek tekinthető; a 2 milliárd visszavehető.

Az Index információi szerint a döntés meghozatalakor komoly politikai nyomás nehezedett a hivatalra - emiatt feljelentés is született. Az NKTH a megállapításait még a választások előtt továbbította a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumnak, ők azonban nem tartották szükségesnek a vizsgálatot, a kormányváltás után a Nemzetgazdasági Minisztérium viszont elrendelte azt. Németh Zsolt elmondta: vétlennek tartják magukat az ügyben. „Azt nem lehet mondani, hogy az Omninvest szabálytalanul vette fel a pénzt, legfeljebb azt, hogy szabálytalanul fizették ki” - hangsúlyozta a Kft. szóvivője. Az Omninvest vezetői egyelőre nem gondolkoznak jogi lépéseken, de ha az NKTH visszaköveteli a pénzt és per lesz, megvédik magukat.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bmucsai
2010. július 07. 08:18
Mindenütt vannak nevek! Nemcsak a 20000 Ft alatti lopásokat, hanem az a fölöttieket is börtönnel kell büntetni értékarányosan! Ma attól van jogállam, hogy a lopások, egyébb bűnök elévülnek, és visszamenőleg se büntetrhetők! Anyátok!
allover
2010. július 06. 22:16
itt, nálunk is "minden bilincsből kifér a kéz ..."
Öreg
2010. július 06. 20:08
Birósági itéletet és ha már nincs végrehajtható pénze a Kft-nek, a vezetők vagyonát kell elkobozni!
advocaat
2010. július 06. 18:31
"Megvédik magukat". Aligha. A bíróságon esetleg lehet, de egy kormányzati rendelettel az egész céget agyonvághatja a Hatalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!