Megfenyegette Magyarországot Zelenszkij: olyan választ kapott, amit soha nem fog elfelejteni (VIDEÓ)

„Nem hagyjuk, hogy tönkretegyék Magyarországot Ukrajnáért” – jelentette ki Menczer Tamás.

Nem indul újra az elnöki posztért a Magyar Rádió elnöke, így Such György csak július 31-ig vezeti a közmédiumot - írja a Népszava.
Such György a lapnak megerősítette, a pályázati csomagot ugyan felvette, de úgy döntött, nem adja be. A lap szombati számában megjelent írás szerint Such korábban kijelentette, csak akkor folytatja a munkát, ha a mértékadó politikai erők támogatják.
Korábban csak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által delegált kurátorok ajánlották mandátuma meghosszabbítását, mára vélhetően kiderült, a kormány mást szán a posztra.