Kibújt a szög a zsákból: azon örömködik Perintfalvi Rita, hogy nem Erdő Péter lett a pápa

„Nem hiába szavaztatok tegnap itt az oldalamon több, mint 10 ezren Erdő Péter bíboros megválasztása ellen!” – fogalmazott a baloldali teológusnő.

Edelénybe látogat csütörtökön a Fidesz elnöke, hogy Daher Pierre mellett kampányoljon a már a Jobbik által is támogatott Molnár Oszkár ellen. Az Origo információi szerint a Fidesz nagyágyút küld azokba a körzetekbe, ahol bekeményítenek az ellenfelek.
Edelénybe látogat csütörtök kora délután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Pierre Daher, a párt képviselőjelöltje szerint Orbán a településen kizárólag zárt rendezvényeken vesz részt. A látogatás valószínűleg összefügg azzal, hogy a Jobbik elnöksége úgy döntött, visszalépteti jelöltjét a volt fideszes Molnár Oszkár javára.
Közben Miklós Árpád, a Jobbik visszaléptetett jelöltje az Origónak elmondta, meglepődött azon, hogy a párt a visszalépés mellett döntött. Bár emberileg nincs problémája Molnár Oszkárral, nem érti, hogy őt nem kérdezték meg arról, visszalépne-e. Miklós Árpád elmondta, nem fog kampányolni Molnár Oszkár mellett - ideje se lesz már rá.