A fehérvári tévé csütörtöki közvetítése során Warvasovszky élőben, az adás végén még bekapcsolt mikrofonba mondta, hogy szerinte az ifjú szocik meg vannak őrülve, és most őt akarják kicsinálni. A polgármester a székesfehérvári Fidesz-elnökhöz fordul így segítségért. Az MSZP pénteken be is jelentette, hogy új jelöltet indít a Fejér megyei 1-es választókerületben.
A polgármester eddig sem volt tagja a pártnak, és az országgyűlésben is viszonylag függetlenül mozgott az MSZP-től. Legutóbb például nem szavazta meg a Bajnai-kormány költségvetését. Az ellentétek azonban inkább a helyi MSZP-szervezettel voltak erősek, miután egyre hátrább nyomták a készülő megyei listán. A székesfehérvári polgármester már korábban is pedzegette, nem biztos, hogy szocialista színekben fog indulni a 2010-es választáson.
Lecserélték a Fidesztől védelmet kérő MSZP-st (Index)