A Magyar Kurír beszámol arról: Kardos Mihály 1946. november 18-án született Szegeden. 1969. november 23-án szentelte pappá Udvardy József püspök a Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgálatára. Több plébánián is tevékenykedett. Lelkiségét meghatározták gyermekkorában a jezsuiták. Papi pályája során mindig nagy jelentőséggel bírt számára a hívek közössége, a velük való közvetlen lelkipásztori kapcsolat.
Elhatalmasodó cukorbetegsége miatt az elmúlt években mindkét lábát elveszítette,
így kerekesszékbe kényszerült. Ezzel együtt derűs, szeretetteljes személyiségével, mélyen imádságos lelkületével, az Úr Jézusba vetett hitével maga köré vonzza a híveket. Misézik, gyóntat, és hetente bibliakört vezet szülővárosában.
Saját elhatározásából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központjában él, holott az egyházmegye saját idősotthonát is választhatná.
Úgy érzi, papi, lelkipásztori hivatásának egyfajta kiteljesedése, hogy a hajléktalanok között él,