Már megint olyat tett a sztárfocista, hogy nem győz bocsánatot kérni (VIDEÓ)

„Sajnálom, sajnálom, sajnálom” – ennél szebb születésnapot is el tudott volna képzelni.

Tizenhét embert, köztük három gyereket mentettek ki a romok alól.
Mint arról a Mandineren írtunk, vasárnap hazaérkeztek a HUNOR mentőcsapat tagjai. „A legnehezebb a történetek kezelése volt, amik megbújtak a sok fájdalom mögött, amiket ott láttunk” – ezt mondta a törökországi földrengésről Ökrös Árpád tűzoltó őrnagy, aki a mentőcsapat tagjaként segített az áldozatok mentésében. Elmondása szerint az évszázad földrengése történt Törökországban, a katasztrófa halálos áldozatainak száma a hétvége folyamán meghaladta a harmincezret.
A hazaérkezés pillanatairól készült videót itt tekintheti meg:
Nyitókép: Képernyőfotó