Nahát: a belgák elkaszálnák az Ukrajnának adandó gigahitelt, és ezt nyíltan ki is mondták

Bart De Wever belga miniszterelnök közölte „mindent megtesz, ami csak hatalmában áll”, hogy megakadályozza az EU által Ukrajnának nyújtott új hitelt.

Szergej Lavrov szerint a franciák súlyosan megsértették a diplomáciai etikettet.
Lapunk is beszámolt arról, hogy a háború kitörése előtt Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök lefolytatott egy telefonbeszélgetést, amelynek a leiratát közzétette a francia sajtó. Ezzel kapcsolatban most megjelent egy videó is, amelyen meghallgatható, hogy a két vezető miről beszélgetett pontosan – számolt be az Index.
A felvételen az látható, ahogy a francia elnök szakértői csapatának tagjai hallgatják a beszélgetést. Elhangzik benne többek közt az a mondat is, amelyben a francia államfő azt mondja Putyinnak, hogy
„nem tudom, hogy az ön jogásza hol tanulta a jogot”,
valamint a videó legvégén az is, amikor Putyin arról beszél, hogy mennie kell jéghokizni – idézte a portál.
Mint ismert, az orosz külügyminisztérium már korábban is reagált arra, hogy a tárgyalás részletei megjelentek a sajtóban. Szerdán Szergej Lavrov külügyminiszter ismét csak beszélt erről.
Lavrov azt mondta: szerinte
Az említett videót alább tekinthetik meg:
Nyitókép: AFP