Amorth atya és a Gonosz: ezzel a címmel kerül a mozikba William Friedkin rendező új dokumentumfilmje. Friedkin volt a rendezője az exorcizmusokró szóló filmek klasszikusának, az 1873-as Az ördögűzőnek. Épp egy díjkiosztón járt 2016-ban Olaszországban, amikor arra gondolt, ha már ott jár, miért ne nézhetne el Rómába. Egy ismerősét kérdezte meg, hogy találkozhatna-e vagy Ferenc pápával, vagy Gabriele Amorth atyával, a római egyházmegye híres ördögűzőjével (Amorth atya pár hónappal később, 91 évesen elhunyt).
A pápa nem tudta fogadni, de Amorth atya igen, és azt is megbeszélték, hogy Friedkin lefilmezhet egy valódi exorcizmust, de csak egyedül, stáb nélkül, 2016. május elsején. Így is történt. Friedkin elmondása szerint korábban nem látott valódi ördögűzést, sem Az ördögűzőt ihlető regény szerzője, William Peter Blatty.