Szalonnát sütöttek az Ifjú Demokraták a metrón

2016. június 06. 13:20

Metróaluljáróban tartott szalonnasütéssel próbálták felhívni az Ifjú Demokraták a figyelmet arra, hogy szerintük a kormány és a fővárosi önkormányzat metróügyekben inkompetens.

2016. június 06. 13:20

Nyársakkal és szalonnával jelentek meg az Ifjú Demokraták tagjai a Nyugati pályaudvaron, tiltakozásul a kormány és a fővárosi önkormányzat metróügyekben tanúsított inkompetenciája ellen – írja a DK ifjúsági szervezetének Facebook-oldala.

A metrószerelvények rendszeresen kigyulladnak, vagy az alagutak füstölnek. Mint Farkas József, az IDE Tanácsának tagja fogalmazott, szeretnék kihasználni ennek a menetrendszerű jelenségnek a közösségformáló erejét, ezért mentek szalonnát sütni a metróhoz” – így magyarázták a rendhagyó politikai performanszot.

Ráadásul az anyapárt kiküldött, láthatóan nem ifjú politikusa, Élő Norbert azt sem tudja, mi a partnerszervezet neve:

Nem először „pukkasztottak polgárt” a budapesti metrón Gyurcsány fiataljai: korábban az akkor még elnökként tevékenykedő (s most skinheadnek öltöző) Szarvas Koppány Bendegúz vezetésével nadrágjukat tolták le a legfiatalabb demokraták a metrón, legutóbb pedig humorosnak szánt plakátokat helyeztek ki egyes megállókba. Az IDE-t egyébként már azért nem Szarvas Koppány Bendegúz vezeti, mert túl független volt.

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. június 07. 13:17
Lemaradt egy betű. Helyesen ABSNICLI.
tango47
2016. június 07. 13:16
Fiaink sorra hozzák haza az innovációs díjakat külföldi versenyekről. Na ők a java! Ezek? Az ABNICLI!
ifrance
2016. június 07. 12:18
szemét dolog az internet. ezek a szerencsétlen fiatalok 10-20-30 év komoly munkájával karriert építenek, majd jön egy aktuális napiszar.hu, és kiposztolják őket, amint elmebeteg akciójukat nyomatják. lehet majd magyarázkodni az unokáknak (fiatal voltam, kellett a pénz) :)
crydog
2016. június 07. 09:32
Én az ellenőrök helyébe jól megb..üntettem volna őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!