
„Semmi köze nincs az erőszaknak az öltözködéshez”
Az „év baromságának” nevezte az egyik aktivista a „Ribanc sétán” azt a feltevést, hogy valakit azért erőszakolnak meg, mert kihívóan öltözködik.
„Azok a szexuális ragadozók, akikről beszélünk, azokat a nőket szeretik, akik védtelennek tűnnek” – mondta Réz Anna, az Üvegplafon szerkesztője. Ha valaki provokatív, vagy magabiztos, az sokkal inkább védelmet jelent – fejtette ki. „Van olyan, hogy egy férfinak vannak elvárásai, még az is lehet, hogy a nő erre alapot ad. Azonban, ha ezek az elvárások mégis meghiúsulnak, erre az erőszak semmiképp sem legitim válasz” – szögezte le Réz Anna.
Egy másik résztvevő szerint az áldozathibáztatás mögött az a logika van, hogy nehéz beismerni, hogy „velünk is megtörténhet”, és könnyebb azt mondani, hogy „ő valamit biztos rosszabbul csinált mint én, ha vele megtörtént”.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz







