Örömódával a megszállási emlékmű ellen

Nem érdemes tiltakozni, az emlekművön a turul csap le Gábrielre! Át vagyunk vágva.

Kérdések vetődtek fel bennem. – Azért örömódáznak, mert végre emlékművet kapnak a német megszállás áldozatai, származásra való tekintet nélkül? (Kötve hiszem.) – Azért örömódáznak, mert azt hiszik, meg tudják akadályozni a felépülését? (Remélem, tévednek.) – Azért örömódáznak, mert szerintük örömteli Magyarország német megszállása? (Elvégre a nélkül nem lenne mire hivatkozni.) – Azért örömódáznak, mert a sok agymosott barom bevette, hogy az emlékmű a megszállóknak épül? – Azért örömódáznak, mert a szovjet felszabadítási emlékmű – amely valóban a megszállókat dicsőíti – háborítatlanul maradhat a helyén?

No. Az ott lévők azért huszonegynéhány éve még az internacionálét is ugyanilyen lelkesedéssel énekelhették, a zászló persze más volt. Nyilván ballibék szerint velem van a baj, de nekem valahogy nem jutna eszembe magyarként egy nem létező állam himnuszát énekelni/zászlaját lengetni. Egy egészséges nemzeti értelmű emberben semmi lojalitás nem lehet ezekhez az üres sorokhoz (és ez nem a zenét minősíti), sem ahhoz a semmit kifejező zászlóhoz/lobogóhoz. Persze ezekben annyi nemzeti érzelem van, hogy nagyítóval se lehetne megtalálni. Mindig, mikor már elbizonytalanodnék az aktuális hülyeségek miatt abban, hova is kellene szavaznom, elég ha megnézek egy ilyen agyhalott ballib őrületet és tudom, hogy nem sok értelmes választás van jelenleg a palettán. Mindent csak ezt ne kb.

Mennyivel szebb volt, mikor a püffedt pávatáncos által feltüzelt csúrhe gyújtogatott, meg egy hétig telesz@rta a Kossuth-teret. Kinek mi a stílusa. Orbáncsürhe gyújtogat, ezek meg énekelnek. Ez van.