A versenyek után a versenyző az MTI-nek elmondta: „Az első versenyen a rajt után következő néhány kanyarban pontosan úgy alakult minden, ahogyan szerettem volna, utána viszont nem volt esélyem az előzésre, mert a motor helyenként kihagyott” – nyilatkozott. Hozzátette, tökéletesen működő autóval sem érhetett volna el sokkal jobb helyezést a 11. pozícióból startolva.
„Azt érzem, hogy nagyon sok oldalról meg kell még ismernünk az autót, ugyanakkor ha az időmérő után valaki azt mondja nekem, hogy hatodik és tizedik leszek, azt elfogadtam volna előre.”
A hétvége folyamán Kiss Pál Tamás az AutoGP sorozatban versenyzett. A magyar versenyző szombati első versenyen a második, a vasárnapi második versenyen a hetedik helyezést szerezte meg, és a második helyen áll a bajnokság összesítésében.