1940. szeptember 11.: Kolozsvár visszatért

Saját nagyapám biciklis emléke (igaz, ő Nagyváradra vonult, nem Kolozsvárra): "1940 szeptember, Biharkeresztes. Felkészülési parancs az erdélyi bevonulásra. A határt először a 24. határvadász zászlóalj lépi át, és őt követi a vadan dandár többi alakulata. A zászlóalj élén a kerékpáros század vonul, mert gyors él, számítva minden eshetőségre. Különös kegyként a század élén az én szakaszom kerekezett, tehát én leszek az első magyar katona, aki bevonul Nagyváradra. Hajnali 5-kor indultunk, és vezényeltem a kinyúlt, kiborotvált mosolygó embereknek, hogy kerékpárra. A kürtös fújta a díszjelet, és ezzel búcsúztunk Biharkeresztestől. Az egész falu ébren volt és úgy integettek, mintha ide vonultunk volna be. Alig hagytuk el a trianoni határköveket, egy ideiglenes fahídon átkarikáztunk a harckocsiárok felett. 10 m széles 2-3m mély állóvíz, függőleges falakkal. Gyorsan mentünk, beértük a futva lelapuló híradósokat. Álltunk 5 percet, megkérdeztem a 46 katonát, ki tud úszni. Szomorú volt a kép. Rajtam kívül még egy kövér fűszerkereskedő volt, aki állítása szerint tízszer is átúszta a 3 m széles Berettyót. Alig tekertünk pár percet, már megjelentek Biharpüspöki első házai és a felénk futva jövő falusi fiatalság, nemzetiszínű pántlika a lányok hajában és a legények kalapján. Hol szerezhették, ez rejtély. Alig ölelgettük meg a csinosabbakat, már feltűnt az első nádfüggönyös erőd. Menet tovább , sok virág, csók a faluban. Már alig fért az ölembe a virág, amit kaptam, és ez a fránya rózsa itt és erre az ünnepre sem termett tövis nélkül, ezt fájóan éreztem meg félóra múlva. Váradra kb. 8 óra körül érkeztünk és előttünk mentek a híradósok, a sok gépkocsinyi és szekérnyi virággal borított kövesút pedig egy csúszós virágmasszával borított jégpályához jobban hasonlított, mint az úttesthez. A kerékpárok megsegítettek a lekvárkészítésben és amikor az állomás elé értem, fehér matrózblúzos lányok visító tömege rohant felénk és egy óriási csokor képen talált. Nem láttam egy pillanatig semmit, de éreztem, hogy a biztonság érdekében a kerékpár kormánya és a két karom között szorongatott virágtömegtől meg kell szabadulni. Elengedtem a kormány fél szárát, ez lett a vesztem. Megcsúsztam, és mint egy béka elterültem az ünneplő tömeg előtt az állomás előtti téren. Tetézte a bajt, hogy pillanatokon belül 42 derék katonám nem az ünneplőket, hanem a kövezetet szemlélte közvetlen közelről, többségükben engem passzíroztak az aszfaltba. Száz kar nyúlt utánunk, szedték fel a délcegen pattogó rohambilimet. Jó, hogy visszahozták, bírtam volna felvenni, megviselt a szakaszom súlya. Sajgott minden porcikám és égett a tenyerembe ékelődött számtalan tüske. Megállni nem lehetett, összeszorított foggal hetykén még vezényeltem is. Sikerült katonás rendben elindulni."

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége

Köszönjük, Adolf!