Váncsa: Az identitás egy fiktív tartalom

Csak Váncsa és más zsidónak fikció az identitás. Másoknak konkrét tartalmat jelent: összetartozást a saját kultúrális-, történelmi-, családi-, vallási hagyományaihoz, a közösségéhez.

Az identikusság egy valakivel-valamivel való azonosságra utal: az ember önmagáról való tudata ilyen vonatkozási hálózatokban születik meg, és ezekben artikulálódik. Minden embernek - amennyiben rendelkezik valamilyen én-tudattal, vagyis valamilyen önmagáról kialakított képzettel - van identitása, és ez éppenséggel az a kép vagy képzet, amelyben, mint egy sajátos tükörben, felismeri önmagát. Ad abszurdum bármi önmagunkon kívülivel lehetünk identikusak: tárgyakkal, élőlényekkel, eminensen más emberekkel (család, közösség, nép), gondolatokkal, ideákkal és így tovább. Váncsa pl. (feltételezem) identikus azokkal az ideákkal ("fikciókkal"), amiket itt előadott. Vagy mégsem, hiszen fikcióknak titulálja azokat. Erről Erich Kastner egy sztorija jut eszembe (azt hiszem, a Repülő osztályból): A tanár bejön az osztályba, biológia óra következik: "Gyerekek, máma a majomról lesz szó. Figyeljetek jól rám!" ...

A videó apropóján olvasgattam kicsit Széchenyit. Megdöbbentő kontraszt egy Váncsához képest! "A kozmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másakat. Ő minden embertársit hordozza szívében, midőn a patrióta főképp csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, ateista lehet, s kaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. – De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok vagy bal tudománynak éretlen és savanyú gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, oly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve s csúf a legvéknyabb vesszőtűl is rettegő kalitkás oroszlán. Mily szomorú sors öntagjainak egymás utáni lassú sorvadását nyilván érzeni s az életerő fogyatkozásit naprúl napra csalhatlanabbul észrevenni – s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasb, ki kénytelen átlátni, hogy ő egy rothadó nemzet tagja; mert százszor könnyebb testi, mint lelki aljasodást szenvedni. Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott, ha a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű, de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miképp folydogál le szemenkint a hátramaradt kevés fövény a nemzet életórája üvegszelencéjébe. Ha nemzeteket egyes személyekkel hasonlítunk össze, akkor a nemzetiség nem egyéb, mint rokonok közti szeretet, barátság s a famíliabeli becsület fenntartását eszközlő ébredség; ha pedig mélyebben tekintjük, mint előbb érintém, akkor az emberi lény minden ereibe s lelke legbelsőbb rejtekibe szőtt természeti tulajdon, melyet az önbecs megsemmisedése nélkül szinte oly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos, hogy a szív kiszakíttatása után világunkon többé élni nem lehet. S ha a világ történetit vizsgáljuk, nem áll-e a nemzetiség legszebb fényében, mint azon szent varázserő, mely valaha Marathón mezeit dicsőíté s Thermopylé kőszirteit legnemesb vérrel pirosítá; s nem érezzük-e, hogy futja át velőnk közepét valami édes érzelem, mely egész létünket elözönli, ha kérdés forog magyar honunk dísze s boldogsága felől?"

Ez egy kritika akar lenni az izraelita (piréz) hitközség irányába? Nem kicsit ellentmondásos helyzet. :p