Katona: Horn kiemelkedett a politikusok közül

2013. július 09. 09:23

Így búcsúztatta Horn Gyulát az Országgyűlés egykori elnöke.

2013. július 09. 09:23

Katona Béla elmondta, hogy Horn egy volt közülünk, azonban ő nem csak egy átlagpolitikus volt, hanem kiemelkedett a többi közül. Sosem tagadta meg múltját, és mindig az ország érdekeit tartotta szem előtt. Nem akart abból meggazdagodni, hogy politikus, és miniszterelnök volt, sőt még arról is lemondott, ami járt neki. Ezzel példát mutatott minden politikusnak.

Az egykori házelnök beszédében méltatta a volt miniszterelnököt, aki szerinte az egyetlen olyan miniszterelnök volt, aki jobb állapotban adta át az országot következő kormánynak, mint ahogy megkapta. A videó végén Katona Béla sérelmezte, hogy Sólyom László nem tüntette ki 2007-ben az akkor 75 éves Horn Gyulát.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. július 10. 02:49
Horn temetéssel most minden aljas kommunista egekbe lett emelve dicsérve,még szerencse hogy nem közvetlen választás előtt borult le a magyar nemzet a gyilkosa előtt ,bizony még a választási bukásba került volna.,,,,hajajjj egy hulla kellett hozzá.Jól beetették a népet a véres multú horn dicsőitéssel .Nos itt látszik mennyire ökör a magyar ,képes a magyar nemzet a gyilkosait siratni,megáll az ész ,ellehet gondolkozni egyáltalán normálisak az emberek. Most akkor hogy van ez ,Fidesz is megy minden évben koszorúzni horn sírját???Az egész együttérzést külföldről irányították ,hirtelen együttérzés egy olyan alak mellett aki multját a kommunista gyilkos eszme vezette ,,soha nem a magyar nemzetet képviselte ,balra-jobbra eladta az országot.
Trükkök Százai...
2013. július 10. 02:38
Ez a beszéd minimum 30év fegyház.
őshonos
2013. július 09. 21:08
Horn egy kommunista politikus volt,ha kellet volna a hatvanas években,vagy utána bármikor lövetett volna ha úgy renedelik neki.Az ő feladatuk Moszkva feltételnélküli kiszolgálása volt a cél.Ennyit erről.A kisemberek pártján állt-mondták,akkor is amikor aláírta a mostmár konzervatív Bokros csomagot??Ha ilyen demokrata volt akkor mi a [email protected] kellet rendszerváltás???Amit meglovagolt az a német egyesítéshez vezető határbontás.Ha Gorbacsov nem engedi,ez sem jött volna létre.Ugyanis egy kicsit vártak vele,hogy Gorbi marad-e a helyén?Szóval semmi korszakos államfő,tisztességgel eltemették,sőt nagyon nagy tiszetsséggel,de erről ennyit,és feletsük el.
silvester
2013. július 09. 18:39
A tagság is méltó módon búcsúzotta temetést összetévesztette a pátértkezlettel.Ezek a vén szottyadt,asszott őskomcsik a párt tagságának töltelékei voltak és senkik.Bunkók voltak és azok is maradtak-nak életük végéig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!