A világ legszebb helye Győr

Győr egy patinás osztrák városkára emlékeztet – azzal a különbséggel, hogy már csak azért is szebb, mert a miénk. Petri Lukács Ádám írása.

A Várnegyed felújításáért felelős kormánybiztos szerint eredeti állapotában állítanák helyre az épületegyüttest.
Eredeti állapotában állítanák helyre a Várkert Bazárt, fogalmazott a Heti Válasznak a Várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos. Zumbok Ferenc elmondta, a Várbazárt tervező Ybl Miklós idején fontos szempont volt, hogy az épületegyüttessel összeköttetést teremtsenek a Duna, a királyi kertek és a királyi palota között:
„itt egy gyönyörű szép kertet, egy neoreneszánsz kertet fognak látni”.
A Várbazár és a Vigadó között komp jár majd a Dunán, amely egyszerre 400-500 személyt lesz képes egyik partról a másikra szállítani.
A Várkert Bazár faszerkezetes épületeinek nagy részét gombás fertőzés érte, így azok nem látogathatóak, ám a felújítás miatt megmenekülnek.