Gianni Alemanno római főpolgármestert is sikerült megszólaltatnia a kiküldött stábnak, aki elmondta, egyáltalán nem ismeri a párt programját, „de azt tudja, hogy mit tesz”. „Azok a kijelentések, amiket tesznek, ellentétesek az általunk képviselt értékrenddel” – tette hozzá a főpolgármester, aki szerint Európában az ilyen politika elítélendő. Alemanno szerint a Jobbik ugyan erős párt, de „biztos vagyok benne, hogy nem a magyarok véleményét képviseli. Elég nagy baj, hogy a parlamentben vannak” – tette hozzá a főpolgármester.
Fiamma Nirenstein olasz EP-képviselő – aki korábban Gaudi-Nagy Tamást próbálta kizáratni az ET-ből – azt mondta, a Jobbik „a legveszélyesebb neonáci-neofasiszta párt Európában”. A demonstráción tartott beszédében kijelentette, hogy Budapesten nem mernek kipában a fejükön, vagy Dávid-csillaggal a nyakukban utcára menni a zsidók.