Garbai szerint „az összes hallgatói önkormányzatban kell lennie olyan listának, ami a gólyatáborban résztvevőknek a regisztrációja alapján van összeállítva”. Hogy egy valaki által megjegyzésekkel és kódokkal ellátott lista pont most tudódott ki, az Garbai szerint értelmezhető a Hallgatói Hálózat HÖK-re mért egyik ellencsapásaként is. Az ATV azon listáját pedig jogtalannak tartja, amelyen a BTK HÖK utóbbi éveinek képviselőiről megírták – Garbai szerint többségében tévesen –, hogy ki milyen pártkötődéssel rendelkezik.
Az elnök a korábbi HÖK-ös a módszert elfogadhatatlannak nevezte, majd hozzátette: „én is szerepelek azon a listán. (…) Nem tudom, hogy miért, de velem kedvesebbek voltak a lista készítői, valami »jó arc srác«, vagy valami ilyesmit írtak oda, hogyha jól emlékszem.”