Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A szervezők úgy vélik, „egy ilyen gazdag ország, mint a miénk” nem engedheti, hogy emberek éhen haljanak, vagy megfagyjanak.
A kordonbontást egy „széles baráti kör” szervezte a kordonbontást. Indoklásuk szerint „felháborította őket a hatalom arroganciája”, amivel az alkotmánybírósági döntéssel szemben viseltettek, amely kimondta, hogy emberi jogokba ütközik, ha az aluljárókban meghúzódni kívánó hajléktalanokat ebben akadályozzák.
„Ez az, amikor már egy ilyen állampolgári tiltakozással kell valamit kifejeznünk, (…) ezeket a kordonokat embertelennek tartjuk” – mondta az arcát nem vállaló egyik szervező. „Egy ilyen gazdag ország, mint a miénk” nem engedheti, hogy emberek éhen haljanak, vagy megfagyjanak. „Bőven van is erre keretünk, erre lehetőségünk, hogy ezt megadjuk” – tette hozzá.

