Az ír elnöknek üzent a Tobin-ügy sértettje

2012. november 05. 13:50

Zoltai Bence, a Tobin-ügy sértettje azt kérte az ír miniszterelnöktől: gondolja végig álláspontját, találjon korrekt megoldást, és állítsa helyre mind Magyarország, mind Írország megtépázott tekintélyét.

2012. november 05. 13:50

„Tisztelt Kenny Úr!

az Ön magyar kollégájánál, Orbán Viktornál esedékes tárgyalásai előtt, melyben a Tobin-eset is szerepel a témák között, az alábbiakat szeretném Önnek a nyilvánosság előtt elmondani.

Számomra, a Tobin-ügy sértettje számára, (a balesetben elhunyt Marci és Petra édesapja vagyok), - és bátran kijelenthetem, hogy minden magyar és európai állampolgár számára - elfogadhatatlan az a döntés, mellyel 2012 júniusában büntetlenséget biztosítottak egy ír állampolgárnak, aki ellen jogerős ítélet született Magyarországon.

Az Ön elődjének igazságügy minisztere, Mr. Brian Lenihan nagy tiszteletet vívott ki magának Magyarországon azzal a hozzáállással, mely nem a kifogásokat kereste a 2007-es, egyébként szintén botrányos bírósági döntés után, hanem megoldást keresett és talált a hasonló ügyekre.

Egy ilyen cinikus bírósági döntés után nem a bírókat kell kritizálni, hanem azt a jogi környezetet, mely lehetővé teszi a számukra ilyen botrányos döntések meghozatalát. A jogi környezetet Önök, politikusok alakítják ki, és ha ebben a munkában hibáztak, az Önök feladata az is, hogy ezt a hibát kijavítsák. Ha lehetővé tennék, hogy egy külföldön elítélt ír állampolgár Írországban töltse büntetését (amit semmiképpen sem lehetne az elítéltek helyzetét tovább nehezítő, barátságtalan gesztusként értékelni), úgy Tobin úr máris megkezdhetné kiérdemelt büntetését.

Számomra a büntetőjog lényegi eleme, hogy azért mondok le arról, hogy az ellenem elkövetett cselekményt magam egyenlítsem ki, mert az állam garanciát vállal arra, hogy ezt helyettem, professzionálisan és érzelmektől mentesen megteszi. Ezt a garanciát nem tudja most az állam teljesíteni, mert Önök a mai napig nem tudtak egy megfelelő szabályzást kialakítani az ilyen ügyek kezelésére.

Azt is nehezen tudom elfogadni, hogy két, jogerős ítélettel záruló kiadatási tárgyalás-sorozatot vittek végig Dublinban úgy, hogy a magyar félnek (és így nekem és jogi képviselőmnek) egyetlen alkalommal sem biztosítottak lehetőséget, hogy a rendelkezésünkre álló tényeket, melyekkel Tobin védekezése könnyen cáfolható lett volna, a bírósággal megosszuk.

Kérem Önt, tisztelt Miniszterelnök Úr, hogy álláspontját gondolja végig, és találjon korrekt, mielőbbi megoldást. Bízom abban, hogy mind Magyarország, mind Írország megtépázott tekintélyét hamarosan helyre tudják állítani így.
Szeretném egyben megköszönni azt a kitüntetett figyelmet, mellyel Önök az ügyet ezidáig is kezelték.”

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2012. november 05. 23:27
Bárcsak több áldozat szüleiben, hozzátartozóiban lenne ennyi lelki erő! Nekik valóban van morális jussuk ahhoz hogy követeljék a bűnösök számára a méltó büntetést. Nem bosszúból, hanem elsősorban azért hogy a gyilkos szörnyetegek soha senkinek ne árthassanak többé . Az áldozatoknak is vannak/voltak jogaik és érdemes síkraszállni azért, hogy ezek a jogok még ha utólag is de érvényesüljenek. Sajnos ez az ír gázoló nem is a legrosszabb fajta, hiszen nem szándékosan, aljas indokból, előre kitervelten ölt. Nála vannak sokkal szörnyűbb lények, akiket meg kell fosztani a lehetőségtől hogy újból öljenek.
kapapata
2012. november 05. 19:37
Az irek felmostak a padlot Navraval ! Az Orban-kurmany nemzetkozi tekintelye a nullaval egyenlo !
Kommentelő
2012. november 05. 17:14
Sok esély van rá! Majd küldenek szegény fickónak egy baltát, pedig nem ő tehet róla, hanem Vitéz Szőlőbányai.
phaidros
2012. november 05. 15:29
Mondjuk érdekelne a magyarázata annak a magyar bírónak is, aki az eredeti, botrányosan kevés 3 évet lecsökkentette a felére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!