Árpádházi és zsidó

„Magyar Fruzsina vagyok. Édesanya. Feleség. Dramaturg. És zsidó. Édesanyám családja révén, akiket 1928-ban Erdélyből kizavartak. Édesanyámmal 1944 november 6-án gödröt ásattak. Mesélte, gyönyörűen sütött a nap, ő aznap volt 18 éves. Azt gondolta, egy ilyen napon nem történhet baj. Akkor, ott nem történt. Szerencséjük volt. És én zsidó vagyok.

Az interneten egy névtelen kommentelő megkérdezte, engedélyezték-e számomra a Magyar vezetéknevet. Kérdezte tőlem, Szemere Bertalan ükunokájától, tőlem, aki azon kevesek közé tartozom, akik árpádházi származását bizonyítani tudják – apai ágon. Na, akkor most mi van?

Akkor az van, hogy én most zsidó vagyok.

Most, amikor a fasiszta ideológia masírozik utcáinkon, városainkban, falvainkban. Most, amikor a haláltáborokat munkatáboroknak nevezik át ezen ideológia képviselői, most, amikor ezt hagyják a velük parolázók, ahatalmat  gyakorlók.

Néhány éve láttunk egy filmet. A címe: A csíkos pizsamás fiú. Kegyetlen történet. Az SS-tisztet egy koncentrációs táborba osztják be. Családjával együtt utazik oda. A gyerekei nem tudhatják, mi folyik ott. A nyolc éves fiú titkos felfedező útja során meglátja a drótkerítést, és mögötte a csíkos ruhában lévő embereket. Megismerkedik egy csíkos ruhában lévő fiúval. A német fiú számára a csíkos ruha csakis pizsama lehet. Egyre jobban érdekli, mi lehet amott, a kerítésen túl, ahova neki tilos mennie. És egy napon a csíkos pizsamás fiú hoz neki egy csíkos ruhát, és a német fiú átmegy hozzá – a kerítésen túlra. Csakhogy éppen azelőtt adott parancsot az apja, hogy a tábor lakóit vigyék a gázkamrákba. A német csíkos pizsamás fiú is megy-sodródik a tábor lakóival. Amikor az apja, az SS-tiszt rájön, hogy mi történt – már késő.

És ezt nevezik egyesek munkatáboroknak?! Ezt a gyalázatot?!Azt merik mondani, hogy azok pusztultak el ott, akik úgymond nem bírták a munkát?! Gyalázat! Gyalázat! Beszélnünk kell ezekről a szégyenteljes történésekről. Nem hallgathatunk róluk. A hazugság hazugságot eredményez. Az aljasság aljasságot hoz létre. A nagy aljasságot sok kis aljasság élteti. Meg a félelem. Ha sokan vagyunk, nem kell félnünk. És egyáltalán: ne féljünk! Nem félünk! Az igazság a mi oldalunkon van. Az emberség, a humanitás oldalán. A mi humanitásunk, szellemiségünk a mi fegyverünk az ordas eszméket gyakorlókkal szemben, és azokkal szemben is, akik ezt támogatják-éltetik. Nem teheti be a lábát a fasiszta ideológia – sem az életünkbe, sem a kultúránkba!

A jelenlegikormányzat kultúra-romboló stratégiájának szerves része az, amit az új színházi pályáztatásnál véghezvitt. Nyíltan beengedett a kulturális életbe egy szélsőséges, kirekesztő ideológiát!

Fogjunk össze: tiltakozzunk, követeljünk! Fogjunk össze és ne féljünk!

Az erkölcs magasabb rendű, mint a politika! A politikának szolgálnia kell az erkölcsöt – és nem földbe tiporni!

Felkell lépnünk ez ellen! A szélsőséges, kirekesztő, gyilkos ideológiával szembeni fellépés nem politikai, hanem erkölcsi kérdés!Mire várunk?! Már nem csak masíroznak, hanem harccal is fenyegetnek! Fel kell lépnünk ez ellen! Nekünk, a művészeti életben dolgozóknak-alkotóknak erkölcsi kötelességünk megvédeni a  kultúránkat. A humanizmust. Az emberséget. Nekünk, alkotóknak kötelességünk véleményt nyilvánítani! Az alkotásainkkal – ám ha arra kényszerítenek, akkor az utcán! Nem engedhetjük! Nem hallgathatunk! Nem félünk!

Ne jöjjenek azzal, hogy ez a magyar dráma színháza lesz! Ez ronda csúsztatás, hazugság! Országszerte rengeteg magyar bemutató van. Ráadásul a pályázati kiírásban ez nem szerepelt, és nem mellesleg ez a pályázat – minősíthetetlen firkálmány. De ne áltassuk magunkat azzal, hogy szakmai szempontok egyáltalán felmerültek! Még csak azzal se áltassuk magunkat, hogy politikai szempontok merültek fel. Ideológiai szempontok döntöttek! Ami pedig az amúgy összehányt műsortervet illeti. A dráma az előadással válik teljessé. Röviden, érthetően: nem mindegy, hogy egy drámát milyen szellemiségű színházban, kik visznek színre. Ha egy virágot mérgezett földbe ültetnek – az a virág mérgezetté válik és meghal.

Zsidó vagyok. Most zsidó vagyok elsősorban. De ha kell, cigány vagyok. Majd ha nem lesz kirekesztés, ha nem lesz zsidózás, cigányozás, ha a haláltáborokat nem fogják munkatáboroknak nevezni, majd ha nem masírozhatnak önfeledten gárdisták az utcákon, majd ha az adóinkból fenntartott színházba nem telepítenek be fasiszta, gyűlölettel átitatott ideológiát, majd ha minden nemzetiségű, fajú ember nyugodtan alhat, élhet – akkor ismét azt fogom mondani: árpádházi és zsidó vagyok vagy: zsidó és árpádházi vagyok. De akkor majd nem kell mondanom semmi ilyet – mert nem az fog számítani.

Olyan országban akarok élni, ahol az, hogy milyen családból származom, az az élettörténetem színesítése és nem megpecsételése!

Szabad országban akarok élni, és azt akarom, hogy a gyermekeim is szabad országban éljenek!”