Minél látványosabb, minél radikálisabb: Magyar Péterék nem árulják el, mi következne a rombolás után

A szerző az MCC Tanuláskutató Intézet oktatáskutatója; az NKE NITK stratégiai osztályvezetője.

Az oktatás problémáira nincs valódi megoldás – állítja a Tisza Párt néhány soros oktatási programja, ami inkább látványos, hangzatos pontok egymásutánisága, mintsem egy szakmai oktatáspolitikai javaslat. Valódi stratégia, megoldási javaslat vagy lehetséges változtatási irány nincs benne, sokkal inkább az elmúlt évek, évtizedek kritikájának kivonata tőmondatokban.

A Tisza Párt által megfogalmazott oktatáspolitikának megközelítésében és szövegezésében számos helyen visszaköszön a Demokratikus Koalíció “Oktatás és gyerekügy” című oktatási programja, de a Mindenki Magyarországa Néppárt oktatási reform-javaslatai is. S bár a szociáldemokraták az esélyegyenlőséget teszik első helyre, a Tisza rögtön az ágazatirányítás intézményeinek átstrukturálásában látja a legfontosabb kérdéseket. Legyen minél látványosabb, minél radikálisabb: az sem baj, ha nem hatékony, hiszen addig már nem megy el, hogy elmondja, mi következik a rombolás után.

Ha az elmúlt évek oktatáspolitikájának néhány sarkalatos pontját kellene meghatározni, s azokat összevetnénk a kormányzásra törekvő pártok programjaival, elkerülhetetlenül lennének metszéspontok. Hiszen az oktatásnak nem lehet fontosabb küldetése, mint a benne résztvevő gyermekek, közvetetten a teljes nemzet jólétének és boldogulásának a megalapozása. Ennek az eszközeiben és körülményeiben látunk különbségeket ideológiai hovatartozástól, hazánkhoz való hűségtől és az oktatás céljának megközelítésétől függően.

A jelenlegi tevékenység néhány pillére az ellenzéki programok vetületében (nem feltétlenül fontossági sorrendben):

1. A pedagógusok megbecsültsége és a hivatás presztízsének visszaállítása

Ennek egyik eszköze az anyagi megbecsültség, így jutottunk idénre egy nagy arányú bérfejlesztéshez, ami hatására már a diplomaszerzést követő évben egy versenyképes fizetést kapnak a pedagógusok, s a teljesítménytől függően és az évek előrehaladtával egyre magasabb fizetést kaphatnak a köznevelési foglalkoztatottak.

S ami ugyanennyire, ha nem még fontosabb:

Ehhez szükség van arra, hogy egy ennyire komplex és nehéz feladatellátás közben is az ember a legjobbat tudja nyújtani: a gyermekeknek korszerű tudást adjon át, a megfelelő készségeiket fejlessze és neveljen erényes, erkölcsös emberré.

Azonban a bérfejlesztés önmagában nem elég a pálya vonzerejének visszaállításához. Éppen ezért kell a tanári hivatás presztízsét visszaállítani, kiváló pedagógusokat alkalmazni, hogy példát mutassanak a fiatalabb generációknak; ezért kell a férfiak számára is vonzóvá tenni a pályát, hogy a tinédzser fiúk is lássanak potenciált a tanári létben; ezért kell a szakmát művelőknek kikezdhetetlen kiválósággal folytatni munkájukat, hogy senki ne mondhassa, hogy tanárnak csak az megy, akit “máshova nem vesznek fel”. És ezért kell a tanárképzést is megújítani, hogy aki vállalja a képzést és szeretne elhelyezkedni, az valóban fel tudjon készülni az osztálytermek valóságára, és ne érje hideg zuhanyként, ami az egyetemi jegyzetekben nem volt leírva, de az iskolai mindennapok része.

Magyarország ezernyi kiváló óvodapedagógussal, tanítóval és tanárral rendelkezik – az ő példamutatásukkal és képzésben való részvételükkel lehet elérni, hogy a következő generációk is egy megbecsült szakmának tekintsék a tanítást – és ne csak egy munkának, hanem hivatásnak.

2. A Nemzeti Alaptanterv

A Nemzeti Alaptanterv 2020-ban került bevezetésre több tucatnyi köznevelésben oktató pedagógus és oktatási szakember munkája nyomán. A NAT2020 törekszik arra, hogy az iskola továbbra is megalapozza a nemzeti műveltséget, “a családdal együttműködve cselekvő elkötelezettségre neveljen az igazság és az igazságosság, a jó és a szép iránt, fejlessze a harmonikus személyiség kibontakoztatásához szükséges szellemi, érzelmi, erkölcsi, társas és testi képességeket” (110/2012. (VI. 4.) Korm. Rendelet).

Emellett a szabályozó dokumentum fontosnak tekinti, hogy az iskola megismertesse a nemzeti és globális természeti, társadalmi és kulturális jelenségeket. Ezekhez egyszerre van szükség a tudás megszerzésére, összefüggések megértésére és olyan elengedhetetlen képességek elsajátítására, mint a problémamegoldó képesség, kommunikációs készségek, együttműködési képesség, és sok egyéb mellett szükség van érzelmi intelligenciára és felelősségérzetre is. A NAT egyik sokat vitatott eleme, hogy a nemzeti hagyományainkat, kincseinket hangsúlyosan megjeleníti a tanterv, így biztosítva, hogy a hagyományok tovább éljenek, a gyermekek természetes mindennapjaivá válnak és kultúránkkal, nyelvünkkel nemzetünk is megmaradjon. 

3. Esélyegyenlőség

Sajnos az iskola és abban a legszorgalmasabb, lelkiismeretesebb pedagógusok munkája terméketlen földbe hulló mag, ha a családi háttér visszatartja vagy egyenesen visszahúzza a gyermekeket. Ez történhet tudatos hátráltatás nélkül is: a gyermekek természetes fejlődése már azzal évekre megreked, ha nem hallanak elegendő élőszót (meseolvasás hiánya), ha kisgyermekkorban digitális eszközök, képernyő elé engedjük őket, ha nem alakul ki egészséges érzelmi kötődés a szülőkkel, és ezek még óvodás korban látható lemaradásba hozzák a gyermeket. 

Az ellenzéki politikusok által hangoztatott egyenlő színvonal biztosítása pedig többtényezős: a központi szabályozók, amik előírják minden iskolában a főbb kereteket, biztosítják, hogy tartalmilag nagyon hasonló elvárásokkal találkozzanak a diákok, és ne kerüljenek lemaradásba társaikhoz attól függően, hogy a pedagógus mit tart fontosnak és mit szeretne kihagyni. A tankönyvek is ebben segítenek. A kulcs azonban ezen esetekben is a pedagógus és a helyi tanterv: egy jó tanár tudja, hogyan igazítsa a csoporthoz és az egyénhez, akár még az időszakhoz és időponthoz is a tananyagot, módszereket és elvárásokat (aki már tanított, az tudja, hogy első órában és nyolcadik órában nem ugyanolyan teljesítmények születnek ugyanannál a feladatnál). Sőt, az is ismeretes, hogy lehet bármilyen tanterv és tankönyv, az oktatás minősége leginkább a pedagóguson múlik. Ezen túl azonban az eredmények a gyermekek egyéni képességén, készségein, az egyéni motiváción és befektetett munkán is múlnak. 

Hiszen egy elit gimnáziumban, ahol a diákok célja a legmagasabb ponttal bejutni egy egyetemre, valamint egy szakképző intézményben, ahol a szakma legmagasabb szintű elsajátítására törekednek, nem azonos a kimeneti követelmény és az elvárás, így például a történelem érettségire való felkészítés egész más súllyal jelenik meg. Sőt, a tanítók nem ugyanúgy fognak bánni egy olyan gyermekkel, aki jó olvasási képességgel érkezik első osztályba, mint azzal, aki harmadik osztályban is olvasási nehézséggel küzd: a tanítói és tanulói befektetett munka, akár a házifeladatok mértéke és a gyakorlás egészen más lesz, azonban a cél közös, hogy felső tagozattól a tudományterületekhez kapcsolódó ismereteket gond nélkül elolvasni és értelmezni tudják, tehát a szövegértésük megfelelő szinten legyen ahhoz, hogy felnőtt korukban boldogulni tudjanak.

4. Korszerű, időtálló tudás átadása

Az elmúlt években a nemzetközi trendeket figyelve egy olyan zsákutcába kerültünk, amiből érdemes kitalálni; ha nem is fordulunk vissza, alternatív utakat keresni. A digitalizáció előretörése, a mobiltelefonok, laptopok és a mesterséges intelligencia körüli hype arra sarkallta a szakértőket, pedagógusokat és az ágazatirányítást, hogy minél többet fektessenek a digitális megoldásokba. Mára ez olyan méreteket öltött, hogy bátorságot, “különcséget” jelent az analóg eszközök, a természetes környezet, a személyes interakciók támogatása az iskolában, és óriási támogatottságot élvez a gyermekek mielőbbi képernyőfüggőségének kialakítása addiktív programokkal. S bár a felelős és szakszerű eszköz- és internethasználatra való nevelés nemcsak a család, hanem az iskola feladata is, korszerű tudást az jelent, ami 10 és 40 év múlva is kiállja az idő próbáját.

Ehhez pedig nem a legmodernebb eszközökre van szükség – az iskolában sem –, hanem közös munkára, jól fejlett idegrendszerre, a nemzeti értékeink és örökségünk ismeretére, jó problémamegoldókészségre és arra van szükség, hogy megtanuljanak és szeressenek tanulni a gyermekek. 

5. Tehetséggondozás

A Nemzeti Tehetség Program szakterületeken átívelő programjai és ösztöndíjai, a Kárpát-medence-szerte jelenlévő Mathias Corvinus Collegium központjai nemzeti szintre emelték a tehetséggondozást valamennyi életkorban és tudományterületen.

Az oktatás fontosságáról, a pedagógusok nemzetmentő és -építő szerepéről talán ma már nem kell senkit győzködni. Az, hogy a kormányzásra törekvő pártok is kisebb-nagyobb mértékig foglalkoznak a témával, az azt mutatja, hogy éppen annyira meghatározó az ország sorsában, mint a külpolitikai vagy gazdasági kérdések. S mint minden nagyrendszer, a társadalmi hatásoknak való kitettségéből fakadóan folyamatosan foglalkozni kell vele, javítani, foltozni és fejleszteni, hiszen ezzel a munka sosem áll meg.

Ahogy az egyén fejlesztése is sokrétű és élethosszig (a DK szerint: “életfogytig” [sic!]) tartó, úgy a szervezetek, oktatásügy fejlődése is, melynek reagálnia kell a kor kihívásaira is: a fejletlen idegrendszerű, képernyő előtt felnövő kisgyermekekre több játékkal és mozgással; a figyelemzavarra, a digitális eszközök és virtuális valóság térnyerésére a valós élmények fokozásával; a globalizáció okozta homogenizációra a nemzeti és népi értékeink megélésével és tanításával. S mivel az oktatásban mindenki érintett, mindenki máshogy éli meg és más körülmények között, más célokkal vesz benne részt, ezért érdemes róla beszélni, vitázni. De csak ha van kivel, van kellő nyitottság, jobbító szándék és konstruktív javaslat is a problémák hangzatos felsorakoztatásán túl.

Nyitókép: AFP/Szentgallay Bálint