„Néhány hete egy újabb titkosszolgálati jelentést hoztak nyilvánosságra, amely az ellenzéki összefogás kampányfinanszírozását vizsgálta. Ebben tűnt fel mellékszállként az a 99 Mozgalom, amely korábban Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampányát támogatta az ellenzéki előválasztáson, minaddig amíg a második forduló előtt Karácsony Gergely bejelentette visszalépését Márki-Zay Péter javára. Mint a jelentésből kiderült, a főpolgármester mozgalma több száz millió forintot adott annak a Bajnai Gordonhoz és Szigetvári Viktorhoz kötődő DatAdat-nak, amely később aztán az országgyűlési választások során segítette az ellenzék kampányát is.
Bár a 99 Mozgalomnak elviekben már semmi köze nem volt Márki-Zay Péterék kampányához, a titkosszolgálati jelentés ennek a szervezetnek a finanszírozásáról is közölt információkat. Ebből az derült ki, hogy 2021. augusztus vége és 2022 szeptembere között több részletben, összesen 506 millió forintot fizetett be az egyesület számlájára Perjés Gábor, a Párbeszéd II. kerületi önkormányzati képviselője. A befizetések jelentős része valutában történt, 917 ezer euró és 3900 angol font került a mozgalom bankszámlájára Perjés által.