Visszatérhet-e Oroszországba a ’90-es évek félelme?

„Bugyonnovszk, Kizljar, Dubrovka, moszkvai metró… Az 1990-es években a csecsenföldi háborúk állandósult kísérő jelensége volt az orosz hátországot sújtó terror. A szeparatista harcosok még jóval a háború befejeződése után is le-lecsaptak. Például Beszlanban 2004-ben a tanév kezdésekor egy iskolában. Ezekkel az akciókkal persze akarva-akaratlanul is igazolták, hogy a terror, mint az aszimmetrikus hadviselés egyik eszköze, valahol a tehetetlenség, a gyengeség jele, a vereség közvetett beismerése. Ettől persze a civil lakosságot ezek a túszejtések, robbantások rettegésben tartják. Ily módon a társadalom bizonytalanságban tartásával a terroristák elérik a céljukat, de a háborút ezzel megnyerni nem tudják. Sőt, ahogy a csecsen példa is mutatja, idővel az orosz hatalom felülkerekedett nemcsak a szeparatizmuson, de a 2000-es évek terrorellenes műveletének következtében lényegében megszűntek a diverzáns akciók is.

De Csecsenföld esete arra is rávilágít, hogy az ilyen háborúk előbb-utóbb geopolitikai felhangot is kapnak. A kaukázusi szeparatizmust is pénzelték a vallási szempontokat követő arab országokon kívül az angolszászok is, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy Oroszország gyengítésének eszközéül Maszhadovék, majd Baszajevék a terrort is bevetették.

Az orosz-ukrán háború természetesen más. Két független állam között folyik, és nem egy országon belül, a geopolitikai elem azonban itt is jelen van. Erőteljesebben, mint a csecsen esetben, hiszen alapvetően egy orosz-amerikai proxy háború szélesebb keretében értelmezhetők igazán a történtek. Az ukrán részről egyre gyakoribb, az Oroszország területét érintő, főképp szimbolikus célpontok ellen irányuló, emellett a lakosságot rettegésben tartó diverzáns akciókról pedig sokaknak tényleg az 1990-es évek csecsen terrorja juthat az eszébe. Ahogy akkor elsősorban az Észak-Kaukázus és környezete, úgy most az ukrán határ közelében fekvő területek a leginkább érintettek.

A Kozinka és Grajvoron faluk elleni támadás brutalitásában ugyan messze elmarad a bugyonnovszki kórház 1995-ös elfoglalásától, ám a lényeget tekintve van hasonlóság az akciók között. Mint ahogy az is közös a két történetben, hogy a menekültek nagy száma megkönnyíti a terror kiterjesztését az orosz hátországra. De hasonló módon a lakosság megfélemlítését, ezzel a szándékok szerint idővel az elégedetlenség fokozódását, és a hatalommal szembefordulást szolgáló látszólag céltalan akciók mellett ott vannak a konkrét személyek ellen irányuló, így szimbolikus üzeneteket hordozó merényletek is. Míg a csecsen radikálisok célkeresztjében mindenek előtt az orosz hatalommal együttműködők álltak – lásd a csecsen elnök, Ahmad Kadirov felrobbantása –, addig az ukránok által szervezett merényletek eddig az orosz háborús párt ismert alakjai – Darja Dugina vagy inkább az apa Alekszandr Dugin, a katonai tudósító Vladlen Tatarszkij, valamint a Donbasszban is harcoló, Novorosszija eszméjét képviselő író-politikus Zahar Prilepin – ellen irányultak.”

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov