Őszintén szembenézek a saját hibáimmal, és változtatok ott, ahol szükséges

Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.

Hiszen egy lassú Trianon, amiben élünk.

„Szimbolikus, hogy egyik legnagyobb nemzeti sorstragédiánk idén egybeesik a pedagógusnappal.
Hiszen egy lassú Trianon, amiben élünk. Akkor, 1920-ban egyetlen tollvonással tették tönkre idegen hatalmak egy nemzet jövőjét.

Ma évről évre, lépésről lépésre fosztja meg a nemzetet jövőjétől az oktatás lezüllesztésével a saját kormánya.
Az oktatás súlyos válsága miatt lassan, de biztosan menetelünk egy nemzeti katasztrófa felé.
Oda, ahol már nem tudják, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Ahol már senki nem emlékszik Mohácsra, Világosra, Trianonra. És ahol a tragédiából menekülők Márai sorsában osztoznak, és nevükről távoli országokban végleg lehull majd az ékezet.
Még nem késő. A magyar oktatást meg kell mentenünk. Én ezen dolgozom most – Európával közösen.”
***
Nyitókép: Facebook